Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy vidám kisgyerek, akit Pötyinek hívtak. Pötyi egy zöld házban lakott, amelynek udvarán egy hatalmas, színes játszótér állt. Itt minden nap játszott a barátaival: Zsuzsival, a kék szemű kislánnyal, és Tomival, a mindig vidám kisfiúval.
Egy szép nyári napon, amikor a nap ragyogott, Pötyi úgy döntött, hogy a strandra megy. Nagy izgalommal pakolta a táskáját. Napernyőt, napkrémet, úszógumit, és a legfontosabbat, a pöttyös esernyőjét, amit a nagymamája ajándékozott neki. Pötyi mindig is bízott abban, hogy a pöttyös esernyője varázslatos, mert amikor magával vitte, sosem esett az eső!
Ahogy Pötyi, Zsuzsi és Tomi elindultak a partra, észrevették, hogy az idő hirtelen megváltozott. A napot felhők takarták el, és a szél is fújni kezdett. Pötyi ijedten nézett az égre.
- Mi fog történni most? – kérdezte Zsuzsi, akinek a fésűje is megfutamodott a szélben.
- Ne aggódj! – mondta Pötyi, és előrántotta a pöttyös esernyőjét. – Ezzel biztosan megvédjük magunkat, még ha esik is!
Ekkor hirtelen elkezdett cseperegni az eső. Pötyi büszkén kitárta az esernyőt, és a felhőknek megmutatta a két hatalmas, piros pöttyöt. Az esernyő varázslatos módon kezdett vibrálni, és Pötyi úgy érezte, hogy most mindent megoldhat!
Aztán hirtelen a felhők közül egy hatalmas, kék viharvarázsló bukkant fel. A varázsló roppant dühös volt, mert éppen meg akarta lehelni a széllel átitatott esőfelhőit a városra.
- Miért zavarjátok a felhőimet? – morogta a varázsló. – Mi jogon nyújtogattok a védekezésre egy pöttyös esernyővel?
Pötyi ijedten nézett a varázslóra, de Zsuzsi hirtelen eszébe jutott valami.
- Mivel a pöttyös esernyő nem csak egy esernyő, hanem a barátságunk szimbóluma is! – kiáltotta. – Ha mi vidáman játszunk, és élvezzük az időt, a felhők is boldogabbak lesznek!
A varázslót mélyen megérintette ez a gondolat. Elmosolyodott, és megjelenítette a viharját, mintha csak színes festékek lennének a levegőben.
- Hát jó, gyerekek – mondta. – Mivel közöset alkottatok, elengedem a viharomat! De csak akkor, ha megmutatjátok nekem, milyen vidáman lehet játszani!
Pötyi, Zsuzsi és Tomi egy pillanat alatt elkezdtek táncolni és énekelni a varázslónak a fák alatt. Hoppá! A kipattogó lábak alatt a vízcseppek is táncot jártak, és a szél is egyre barátságosabbá vált.
A viharvarázsló, akinek a szíve is lehorgonyzott a felnőttek szürkeségében, végül belátta, hogy a gyerekek vidámsága felülmúlja minden felhő felnőtt nehézségeit.
- Igazatok van, gyerekek! – mondta a varázsló. – A vidámság valóban minden felhőt elűz!
És így megfogadták, hogy minden keddi napon találkoznak, hogy együtt táncoljanak, énekeljenek, és a vidámság varázsát terjesszék. Pötyi pöttyös esernyője pedig megmaradt, mint a legjobb barátság szimbóluma.
Többé nem voltak felhők vagy viharok, mert a gyerekek mosolya ragyogóan sütött az égen!
És vége, de az új barátság és a vidámság története még csak most kezdődött el.
Tanulság: A barátság, a vidámság és a kreativitás az élet legszebb esernyői, még a legzordabb időjárásban is!
