Egyszer volt, hol nem volt, a kerek világ közepén, egy apró, zöldellő völgyben feküdt egy kedves kis falu. A falu szélén, egy szerény, de barátságos házikóban élt Jankó, egy fiú, akinek a szíve aranyból volt. Jankó nem volt sem gazdag, sem különösebben erős, de a lelke tele volt jóindulatú gondolatokkal. Gyakran állt az ablakban, nézte a kinti világot, és sóhajtva gondolta: „Bárcsak tehetnék valami igazán jót! Bárcsak segíthetnék mindenkinek, akinek szüksége van rá!”
Egy borongós őszi délután, amikor a szél már a fák leveleit kergette, és az ég is szürkébb volt a szokásosnál, különös alak tűnt fel a falu útján. Egy öreg, ráncos arcú, de élénk szemű vándorkofa volt. A háta mögött hatalmas batyu billegve, tele mindenféle portékával, amit csak el lehet képzelni: színes szalagok, fényes gombok, puha kelmék, és még ezernyi apró-cseprő holmi. A vándorkofa a falu főterén állt meg, lepakolta batyuját, és hangos szóval kínálta áruját. A falusiak köré gyűltek, nézelődtek, alkudoztak, de Jankó figyelmét valami más kötötte le.
A kofa batyujának legmélyén, mintha csak ott várta volna, egy pár csizma lapult. Nem is akármilyen csizma! Puha, barna bőrből készült, oldalt csillogó, réz csatokkal, és a talpa is mintha különleges anyagból lett volna. Ragyogott, még a borús időben is. Jankó odalépett, és megkérdezte:
– Kofa bácsi, mi az a csizma ott? Még sosem láttam ilyet!
Az öreg vándorkofa Jankóra pillantott, és furfangos mosoly ült ki az arcára. Mintha már régóta várta volna ezt a kérdést.
– Ó, fiam – mondta mély hangon –, ez nem akármilyen csizma! Ez a Csodacsizma! Sok-sok helyen jártam már, de ez a pár csak a legtisztább szívű emberre vár. Minden lépés, amit benne teszel, egy új esélyt ad a segítésre. De vigyázz, a varázsa csak akkor működik, ha a szíved is tiszta szándékkal van tele.
Jankó szeme elkerekedett. „Minden lépés, egy új esély a segítésre!” Ez pont az volt, amire vágyott! De hogyan vehetné meg, amikor egy garasa sincs?
A vándorkofa mintha olvasott volna a gondolataiban. Megveregette a fiú vállát.
– Látom rajtad, fiacskám, hogy te vagy az, akire ez a csizma vár. Nem kérek érte pénzt. Csak annyit kérek, hogy használd jól, és ne feledd, amit mondtam. A varázsa a te szívedben lakozik.
Jankó alig hitt a fülének. Hálásan megköszönte az ajándékot, és azonnal felhúzta a csizmát. Kicsit nagy volt rá, de meglepően kényelmesnek érezte. A vándorkofa ekkor mosolyogva intett, és mintha a semmibe tűnt volna, úgy elindult a falu másik vége felé. Mire Jankó körbenézett, a kofa már sehol sem volt, csak a távolban hallatszott batyujának halk zörgése.
Jankó izgatottan indult hazafelé. Ahogy kilépett a főtérről, és megtette az első lépést a Csodacsizmában, mintha egy láthatatlan erő húzta volna a lábát. Hirtelen egy sikolyt hallott, és a tekintete egy öreg nénire esett, aki épp a piaci kosarával botlott meg, és a földre esett. Az alma, a krumpli, a friss kenyér mind szétgurult a porban.
Mielőtt Jankó egyet is gondolhatott volna, a csizma mintha magától vitte volna. Lábai hihetetlen gyorsasággal szelték a távolságot, és mire a néni felocsúdott a meglepetésből, Jankó már ott termett mellette. A csizma olyan mozgékonnyá tette, hogy szempillantás alatt felszedte az összes szétszóródott holmit, és visszapakolta a kosárba. A néni szája tátva maradt a csodálkozástól. Jankó segített neki felállni, és amíg a néni hálálkodott, ő már továbbsietett, szíve dobogva a boldogságtól. „Működik!” – gondolta.
Másnap reggel Jankó alig várta, hogy felhúzza a Csodacsizmát. Körülnézett, hol van szükség segítségre. Ahogy kilépett az ajtón, a csizma mintha enyhén jobbra húzta volna. Jankó engedelmeskedett, és a falu szélén lévő erdő felé vette az irányt. Minél beljebb haladt az erdőbe, annál erősebb lett a húzóerő. Hirtelen egy halk nyávogást hallott. Egy apró, fekete kiscica ült egy fa tövében, és kétségbeesetten próbált felmászni az ágakra, de hiába. A csizma segítségével Jankó könnyedén átvágta magát a sűrű bozótoson, és pillanatok alatt a kiscica mellett termett. Gyengéden felvette az apró állatot, és a csizma mintha máris a falu felé mutatta volna az utat. Nem sokkal később megtalálták a kiscica gazdáját, egy kisgyereket, aki éppen kétségbeesetten kereste elveszett kedvencét. A fiúcska örömében majd kiugrott a bőréből, és Jankó szívét melegség öntötte el.
A következő napokban Jankó számos jótettet hajtott végre a Csodacsizma segítségével. Egyszer egy csapat gyerek labdázott, és a labdájuk fennakadt egy magas, vastag ágon. A csizma segítségével Jankó olyan könnyedén ugrott fel, mintha tollpihe lett volna, és egy szempillantás alatt leszedte a labdát. Máskor egy farmer kerítése dőlt össze a viharban, és a csizma Jankót a megfelelő szerszámokhoz vezette, majd erőt adott neki, hogy gyorsan helyreállítsa a kerítést. Egy eltévedt, éhes kutyát is megmentett, akit a csizma vezetett el egy tál ételhez és egy meleg takaróhoz. Minden lépés, minden mozdulat, amit a csizmában tett, egy újabb lehetőséget adott neki, hogy segítsen, és Jankó sosem mulasztotta el ezeket az alkalmakat.
Jankó egyre ügyesebben használta a Csodacsizmát, és a falu népe egyre inkább csodálta őt. Nem tudták, mi a titka, csak azt látták, hogy a fiú mindig ott terem, ahol baj van, és mindig talál megoldást. Jankó azonban egyre többet gondolkodott a vándorkofa szavain: „A varázsa a te szívedben lakozik.”
Egy nap elhatározta, hogy próbára teszi a csizmát. Felvette, és elindult vele a patakhoz, ahol a falu asszonyai mosták a ruhát. Ott volt egy kislány, aki éppen egy szép, de magasan lévő virágot próbált leszedni, hogy édesanyjának ajándékozza. Jankó úgy gondolta, gyorsan odaszalad, és leszedi a virágot a csizma segítségével, hogy ő legyen az első. De ahogy megtette az első lépést ezzel a gondolattal a fejében, a csizma mintha nehezebb lett volna. A lába ólmosan mozgott, és nem érezte azt a könnyedséget, amit korábban. Odalépett a virághoz, megpróbált felugrani, de a csizma nem segített. Épphogy csak el tudta érni a virágot, és nehezen, de végül leszedte. A kislány hálásan megköszönte, de Jankó szívében valami furcsa érzés támadt.
„Miért volt ez más?” – gondolta. – „Miért nem működött a csizma olyan könnyedén, mint máskor?”
Ekkor eszébe jutott a vándorkofa figyelmeztetése: „A varázsa csak akkor működik, ha a szíved is tiszta szándékkal van tele.” Rájött, hogy amikor a kislány virágát akarta leszedni, nem az volt a fő célja, hogy segítsen, hanem az, hogy ő legyen az, aki a virágot adja. Kicsit büszke akart lenni, kicsit az első. A csizma megérezte ezt a parányi önzést, és a varázsa meggyengült.
Jankó mélyen elgondolkodott. Rájött, hogy a Csodacsizma nem önmagában volt varázslatos. Az igazi varázslat nem a bőrben, nem a csatokban rejtőzött, hanem a saját szívében, a tiszta szándékban, a jóindulatban. A csizma csak egy eszköz volt, egy segítő, amely felerősítette az ő jószívűségét, és lehetővé tette, hogy még többet tegyen. De a legfontosabb, a legértékesebb dolog az ő saját belső ereje, a vágya volt, hogy segítsen másokon.
Ettől a naptól kezdve Jankó továbbra is segített, de már másképp. Néha felvette a Csodacsizmát, ha igazán nagy és gyors segítségre volt szükség, de sokszor a saját erejével, a saját eszével és a saját szívével oldott meg dolgokat. Fát vágott az öregasszonyoknak, vizet hordott a betegeknek, játszott a kisgyerekekkel, és mindig volt egy kedves szava mindenkinek. A falu népe továbbra is csodálta Jankót, de most már nem csak a rejtélyes segítségei miatt, hanem azért, mert látták, milyen tiszta a szíve, és milyen önzetlenül segít mindenkinek.
Jankó megtanulta a legfontosabb leckét: az igazi varázslat nem egy tárgyban, hanem bennünk rejlik. A jószívűség, a segítőkészség és a tiszta szándék az, ami képes a világot jobbá tenni, és ez a varázslat sosem múlik el, még akkor sem, ha a Csodacsizma porosodik a sarokban. Mert a szív varázsa örök.
