Volt egyszer, hol nem volt, a Kerekdomb falu szélén, ahol a nap sugarai táncoltak a virágok szirmain, élt egy okos és cserfes kislány, Zsófi. Zsófinak volt egy nagypapája, aki nemcsak a kertjét, de a meséket is mesterien gondozta. Nagypapa kertje valóságos csoda volt: a paradicsom pirosabb, a sárgarépa édesebb, a krumpli pedig… nos, a krumpli egészen különleges volt.
Egy napsütéses őszi délután, amikor a levelek már aranyba öltöztek, Zsófi és Nagypapa a krumpliszedéssel foglalatoskodtak. Zsófi lelkesen ásta a földet, és a nagypapa szelíd mosollyal figyelte. Egyszer csak Zsófi egy olyan gumót emelt ki a földből, amilyet még sosem látott. Nem volt nagyobb, mint egy kisgyerek ökle, de a héja olyan sima volt, mint a selyem, és halvány, ezüstös csillogás vibrált rajta. Mintha apró tündérporral hintették volna meg.
– Nagypapa, nézd csak! – kiáltott Zsófi. – Ez micsoda? Ez nem is krumpli! Vagy mégis?
Nagypapa, a kertmester, alaposan szemügyre vette a különleges gumót. Arcára mély ráncok gyűltek, majd elmosolyodott. – Hát, kislányom, ilyet én sem láttam még. Ez bizony egy Csodakrumpli lehet! Olyan, mint a mesékben. Vigyázzunk rá nagyon!
Zsófi gondosan letisztogatta a Csodakrumplit, és a kosarába helyezte. A nap hátralévő részében alig tudott másra gondolni. Este, a vacsora után, amikor Nagypapa a kedvenc foteljében ült, Zsófi odavitte neki a Csodakrumplit. – Nagypapa, olyan különleges ez a krumpli, hogy nem szabadna egyedül megenni. Osztozzunk rajta!
Nagypapa bólintott. – Igazad van, Zsófikám. A legszebb dolgokat mindig meg kell osztani. – Elővett egy éles kést, és óvatosan kettévágta a Csodakrumplit. Amint a kés kettéválasztotta a gumót, valami hihetetlen dolog történt. A vágás helyén, Zsófi és Nagypapa szeme láttára, a két fél azonnal újjáformálódott, és két teljes, tökéletes Csodakrumpli feküdt a tálcán! Mintha a kés helyett egy varázspálca érintette volna meg.
Zsófi tágra nyílt szemmel bámult. – Nagypapa, láttad? Megduplázódott! Kettő lett belőle!
Nagypapa is megdöbbent, de gyorsan visszanyerte hidegvérét. – Hát, ez aztán a csoda! Úgy tűnik, ez a krumpli nem szereti, ha egyedül van. Minden megosztás után megduplázódik!
Másnap reggel Zsófi alig várta, hogy kipróbálja a Csodakrumpli erejét. Elvitte az egyiket a szomszéd néninek, Mariska néninek, aki mindig finom lekvárral kínálta. – Mariska néni, hoztam magának egy különleges krumplit! – mondta Zsófi. – De csak akkor osztozzon rajta, ha valakivel meg akarja osztani!
Mariska néni megköszönte, és amikor délben a fiával akart osztozni a krumplin, az is megduplázódott. A hír futótűzként terjedt a faluban. Mindenki hallott a Csodakrumpliról, ami megosztás után megduplázódik. Az emberek először hitetlenkedtek, majd kíváncsian kérték Zsófitól a varázslatos gumót.
Zsófi, a leleményes kislány, boldogan osztogatta a Csodakrumplit. Először csak egy-egy darabot adott, de ahogy az emberek osztoztak rajta, egyre több és több lett belőle. A falu hamarosan a bőség zavarával küzdött. Krumplileves, krumplipüré, sült krumpli, krumplis tészta… minden nap krumpli volt az asztalon. Az éléskamrák megteltek, a pincék is, majd a pajták is. A kertekben is krumplihegyek nőttek, mert az emberek már nem tudták, hova tegyék a sok gumót. Aki csak megosztotta, annak megduplázódott, és ez a folyamat megállíthatatlannak tűnt.
Még Szemfüles, a falu legfalánkabb egere is pórul járt. Ő, aki mindig is imádta a krumplit, észrevette, hogy Zsófiék spájzában furcsa dolgok történnek. Megpróbált ellopni egy kis darabot a Csodakrumpliból. Ahogy a lyukon keresztül behúzta a lopott falatot a kamrájába, a darabka azonnal megduplázódott! Szemfüles elképedt, de nem akarta veszni hagyni a bőséget. Megint megpróbálta elhúzni az egyik darabot, és az is megduplázódott. Hamarosan Szemfüles egész kis odúja tele lett krumplival, és a folyosókon is gurultak a gumók. A falánk egér már nem tudta megenni, de még csak tárolni sem a sok krumplit. A bőség őt is elárasztotta, és hiába próbálta odébb tolni, csak szaporodott.
A falu népe először nevetett a dolgon, de aztán egyre inkább kétségbeesett. A gyerekek krumplihegyeket építettek, a felnőttek pedig tanácstalanul álltak. – Már a tyúkok sem eszik meg a krumplit! – panaszkodott a pék. – A mi kutyánk is csak fintorog, ha krumplit lát! – mondta a kovács. A falu főtere egy hatalmas krumpliraktárrá változott, és az emberek már nem látták a napot a gumóktól.
Zsófi is elgondolkodott. A nagypapa mosolya már nem volt olyan felhőtlen, mint eleinte. – Nagypapa, miért van ez így? Azt hittem, a Csodakrumpli örömet hoz, de most mindenki szomorú miatta.
Nagypapa mélyet sóhajtott. – Kislányom, a bőség is lehet teher. A Csodakrumpli azt tanítja nekünk, hogy a jóból is elég a mérték. Azt hittük, minél több, annál jobb, de most látjuk, hogy ez nem így van. A varázslat a megosztásban rejlik, de ha túl sokat osztunk meg, elveszíti az értékét.
A falu lakói összeültek, hogy tanácsot tartsanak. Zsófi elmesélte, hogyan kezdődött minden, és Nagypapa elmagyarázta a Csodakrumpli titkát: csak akkor duplázódik meg, ha valaki szándékosan, egy másik emberrel megosztja. Ha valaki csak tárolja, vagy kidobja, az nem számít megosztásnak, és nem duplázódik.
– Akkor hát a megoldás az, hogy nem osztjuk tovább! – kiáltotta a polgármester. – De mi lesz a sok krumplival?
Zsófi, a leleményes kislány, felállt. – Azt hiszem, tudom. A Csodakrumpli azt akarta, hogy tanuljunk valamit. Azt, hogy a közösség ereje a legfontosabb. Ha nem osztogatjuk tovább egyesével, hanem közösen használjuk fel, akkor nem duplázódik!
A falu népe megfogadta Zsófi tanácsát. Összegyűjtötték az összes Csodakrumplit, ami még megmaradt, és a falu közepén egy hatalmas, mély gödröt ástak. Oda ültették el az összes Csodakrumplit, egyszerre. Nem osztották meg, hanem egy nagy közös ültetvényt hoztak létre.
És lőn csoda! A krumpli nem duplázódott tovább. A gödörből egy hatalmas, egészséges krumpliföld lett, ami elegendő termést biztosított a falunak egész évre, de már nem árasztotta el őket. Az emberek megtanulták, hogy a bőség is felelősséggel jár, és hogy a jóból is elég a mérték.
Szemfüles, az egér, is megkönnyebbült. Végre volt hely az odújában, és a krumplija sem szaporodott tovább. Ő is megtanulta, hogy a mértéktelen falánkság nem vezet jóra, és azóta mindig csak annyi krumplit csent el, amennyit valóban meg tudott enni.
Zsófi és Nagypapa pedig boldogan éltek, és a kertben mindig volt elegendő krumpli, de sosem túl sok. A Kerekdomb falu pedig kacagva mesélte a történetet a Csodakrumpliról, és arról, hogyan tanulták meg, hogy a legértékesebb ajándék a bölcsesség, és a közösség ereje.
