Kerekdomb faluja nem akármilyen hely volt. Itt a házakat nemcsak kerítések, hanem virágágyások, gondosan nyírt pázsitok és illatos fűszerkertek választották el egymástól. A falu lelke és kertészeti tanácsadója Feri bácsi volt, egy jóságos, bajszos úr, akinek a kalapja alól mindig kikandikált egy-egy kóbor fűszál. Feri bácsi minden évben megrendezte a falu legizgalmasabb eseményét, a Nagy Fűnyíró-versenyt.
Ez a verseny azonban cseppet sem volt szokványos. Nem elég volt szélsebesen végigszáguldani a kijelölt pályán. Pont járt a legszebben vágott fűért, a legötletesebb fűnyíró-díszítésért, és persze a legvidámabb versenyzői kedvért is. Az idei év főszereplője pedig nem más volt, mint Panni, egy szeplős orrú, copfos kislány, akinek a leleményessége messze földön híres volt.
Panni legjobb barátja Buksi volt, egy örökmozgó, kajla fülű kutya, aki mindenhová követte a gazdáját. A harmadik csapattag pedig Rotyogó volt, a fűnyíró. Rotyogó nem volt egy mai darab. Pocakja vidám zöld volt, amit fehér pöttyök díszítettek, és a motorja nem berregett, nem is zúgott, hanem barátságosan rotyogott, mint a nagymama vasárnapi húslevese a tűzhelyen. Lassú volt, de megbízható.
A verseny előtti napon Panni aggódva nézte a többi gyereket. Ott volt Süsü Sanyi a Villám nevű, csillogó piros fűnyírójával, ami tényleg úgy suhant, mint a villám. És persze a tavalyi győztes, Robi, akinek a Tornádó névre keresztelt gépe olyan erővel fújta oldalra a levágott füvet, mint egy igazi forgószél. Panni mellettük Rotyogóval olyan esélyesnek tűnt, mint egy csiga a nyulak futóversenyén.
– Jaj, Buksi – sóhajtott, és megvakarta a kutya füle tövét. – Hogyan fogunk mi így nyerni? Rotyogó egy drága, jó lélek, de a sebessége nem az erőssége.
Buksi erre vidáman csóválni kezdte a farkát, és egy labdát pottyantott Panni ölébe, mintha csak azt mondaná: „Ne aggódj, gazdi, játsszunk inkább!”
Aznap délután Panni elment Feri bácsihoz tanácsért. A kertmester éppen egy rakoncátlan rózsabokrot metszegetett.
– Feri bácsi – kezdte Panni szomorúan –, Rotyogóval sosem leszünk elég gyorsak.
Feri bácsi letette a metszőollót, és kacsintott egyet a nagy bajsza alól. – Panni, drága kislányom! Azt hitted, ez csak a sebességről szól? A legügyesebb kertész nem mindig a leggyorsabb. A kertben, ahogy az életben is, a türelem, a szépség és egy csipetnyi ötletesség sokkal többet ér a puszta sietségnél. Használd azt, amid van, a legokosabban!
Panni elgondolkodott Feri bácsi szavain. „Használd azt, amid van…” Neki volt egy lassú, de precíz fűnyírója, egy játékos kutyája és egy nagy adag fantáziája. Hirtelen kipattant a fejéből egy szikra! Hazaszaladt, és nekilátott a nagy tervnek.
Először is, alaposan lemosta Rotyogót. A zöld festék úgy ragyogott, mint a friss tavaszi fű, a fehér pöttyök pedig világítottak a napfényben. A tolókarjára színes szalagokat kötözött, amelyek vidáman lobogtak a szélben. Buksi izgatottan ugrált körülötte, és Panni a nyakörvére is kötött egy ugyanolyan szalagot. Így már igazi csapatnak tűntek.
Másnap eljött a nagy nap. A falu focipályáján gyűlt össze a tömeg. A pálya több sávra volt osztva, és minden versenyzőnek a saját sávjában kellett végigmennie, majd a sáv végén lévő kis füves területen egy kreatív ábrát kellett nyírnia a fűbe. Ez volt a meglepetés feladat.
Feri bácsi meglengette a kockás zászlót, és a fűnyírók felbőgtek. A Villám és a Tornádó kilőttek, mint a rakéták, maguk után hagyva Pannit és a békésen rotyogó Rotyogót. Panni azonban nem esett kétségbe. Lassan, megfontoltan haladt előre. Míg a többiek sietve, néha kicsit egyenetlenül vágták a füvet, az ő sávja olyan makulátlanul sima és egyenletes volt, mintha vonalzóval mérték volna ki. Rotyogó minden fűszálat tökéletes magasságúra vágott.
Mire Panni a sávja végére ért, a többiek már a kreatív feladattal küszködtek. Sanyi egy kört próbált nyírni, Robi pedig egy négyzetet. Panni azonban elővette a tervét. Elkezdett egy hatalmas, kacskaringós vonalat vágni a fűbe.
Ekkor történt a baj. Buksi, aki eddig türelmesen ült a pálya szélén, meglátott egy gyönyörű, kék pillangót. A kutyaösztön erősebb volt minden parancsszónál. Buksi felpattant, és a pillangó után iramodott, egyenesen a verseny kellős közepébe! Átszaladt Sanyi tökéletesnek hitt körén, majd belegázolt Robi négyzetébe, vidáman ugrálva és csaholva kergette a lepkéjét. A fiúk kétségbeesetten kiabáltak.
– Buksi, ne! A művem!
– Jaj, az én szép négyzetem!
Mindenki azt hitte, Panni most majd mérges lesz, vagy sírva fakad. De ő csak nézte a vidáman szaladgáló kutyát, és eszébe jutott Feri bácsi tanácsa: „Használd azt, amid van!”
Panni mosolyra fakadt. Hangosan odakiáltott a többieknek: – Ne haragudjatok! Buksi csak játszani akar! De van egy ötletem!
A többiek abbahagyták a bosszankodást és kíváncsian néztek rá.
– Ne köröket és négyzeteket csináljunk! – kiáltotta Panni. – Csináljunk egy egész rétet! Buksi már el is kezdte a pillangó röppályáját!
A gyerekek először nem értették, de aztán meglátták a csillogást Panni szemében. A kislány Rotyogóval ügyesen követni kezdte a vonalat, amit Buksi kanyargós futása rajzolt a fűbe. A kacskaringós vonalból lassan egy óriási pillangó szárnya lett. Sanyi, akinek a körét Buksi tönkretette, meglátta a lehetőséget. A kör maradványaiból egy hatalmas napocskát nyírt a fűbe a pillangó fölé. Robi a szétzilált négyzetéből egy kedves kis házikót formált a rét sarkába.
Hamarosan a többi versenyző is csatlakozott. Aki kiesett a sebességi versenyből, most újult erővel vágott neki a munkának. Egyikük virágokat nyírt a fűbe, másikuk egy kanyargó patakot. A különálló versenysávok eltűntek, és a helyükön egyetlen hatalmas, közös műalkotás született: egy vidám, füből nyírt tájkép, közepén egy pillangóval, amit Buksi még mindig kergetett.
A pálya szélén álló szülők és nézők először meglepődtek, majd hangos tapssal és nevetéssel jutalmazták a gyerekek ötletét. A versenyből egy vidám, közös játék lett.
Amikor Feri bácsi odalépett, hogy kihirdesse az eredményt, nem volt kérdés, ki a győztes. A kertmester levette a kalapját, és meghajolt a gyerekek előtt.
– Gyerekek – mondta meghatottan. – Ma mindannyian nyertetek. Megmutattátok, hogy a legszebb kertet nem egyedül, hanem együtt, barátságban lehet megalkotni. A leggyorsabb fűnyíró talán hamarabb ér a célba, de a legboldogabb az, amelyik segít egy közös álmot valóra váltani.
A díj egy hatalmas, fűnyíró alakú torta volt, amit az összes gyerek közösen fogyasztott el a füvön ülve. Panni megsimogatta Rotyogó pöttyös oldalát, Buksi pedig végre békén hagyta a pillangót, és a lábához kuporodott. Panni rájött, hogy a legnagyobb díj nem egy kupa vagy egy érem, hanem az a nevetés és öröm, ami betöltötte a pályát. És abban a pillanatban tudta, hogy a lassú, pöttyös Rotyogó a világ legjobb fűnyírója, mert nemcsak a füvet vágja le, hanem összehozza a barátokat is.
