Andi és az Akaratos Alma
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vidám kisváros, ahol Andi, a kíváncsi kisfiú élt. Andi nagyon szerette a gyümölcsöket, de egyik kedvenc gyümölcse az alma volt. Minden reggel, mielőtt iskolaországába indult, az almás fáknál megállt, és válogatta a legszebb almákat.
Egy nap, amikor Andi a régi almafánál állt, észrevett egy gyönyörű, piros almát, ami mintha csak rá várt volna. ‘Ez a legszuperebb alma, amit valaha láttam!’ kiáltotta Andi. De mint később kiderült, ez az alma nem akármilyen alma volt.
Egy hangot hallott Andi az alma felől: ‘Hé, te! Ne nyúlj hozzám! Én vagyok az Akaratos Alma, és nem hagyom, hogy csak úgy leszakítódsz!’
Andi meglepetten hátrahőkölt. ‘Te tudsz beszélni?!’
‘Igen ám! Én egy különleges alma vagyok, és ha egyszer leszednek, sose találkozol velem többé!’ mondta az Akaratos Alma, és elkezdett a fán ringatózni, mintha csak a legjobb játékát játszaná.
‘De én csak meg akarlak enni!’ szólította meg Andi nevetve. ‘Te nem hiszed, hogy egy kis almafogyasztás jót tesz neked?’
‘Jót? Hmm. Gondolom, ha megennél, akkor is jókedvű maradnék, de nem szeretem a gondolatot, hogy csak egy falat leszek!’ felelte az Akaratos Alma fészkelődve a fán.
Andi hirtelen ötlettel állt elő. ‘Mit szólnál, ha ahelyett, hogy megelek, elvinnélek egy igazi kalandra? Így nem leszel csak egy falat, hanem igazi hős!’
Az alma szeme villogni kezdett. ‘Kalandra? Miféle kalandra?’
Andi kézen fogta az almát, és elindult vele a parkba. ‘Megmutatom neked a varázslatos játéktereket, a fák alatt megbújó titkos zugokat és a mókuscsapatot, akik állandóan versenyeznek!’
Az Akaratos Alma egyre izgatottabb lett, és ahogy a parkhoz értek, szinte már újságolta: ‘Wow! Itt olyan sok dolog van!’
A kisfiú megmutatta az almának a hintaágyakat, a csúszdát, sőt még a nagy mókusok versenyét is. Az Akaratos Alma örömében ugrált a keze fölött, és szinte érezni lehetett, ahogy lelkesen fürdött a napsütésben.
‘Te vagy a legjobb túravezető!’ kiáltotta az alma. ‘Még sosem éreztem magam ilyen szabadnak!’
Mire a nap lement, Andi másképp tekintett a gyümölcsökre. ‘Mit szólsz, ha most már szedünk egy másik almát, és elmondjük neki is ezt a kalandot?’
Az Akaratos Alma boldogan bólintott. ‘De ha más almát szedsz, nem leszek féltékeny! Csak ne felejtsd el: sokszínűség a gyümölcsök között is!’
Ettől kezdve Andi minden nap új almákat hozott a kalandokra, és sosem fogyott ki az új ötletekből. Egy nap pedig az alma megfogadta, hogy Anditól kapott szabadsággal más gyümölcsöket is inspirál, hogy kalandra vágyva éljenek a fán!
Így lett Andi és az Akaratos Alma legendás páros, akik a kisvárosban minden gyümölcsöt boldoggá tettek a napfény, játék és vidámság erejével.
Vége
