Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis cica, akit Cirminek hívtak. Cirmi egy szép, napfényes faluban élt, ahol a fű zöldebb volt a legszebb régi mesékben. Cirmi szőre fehér volt, mint a frissen hullott hó, és farka olyan hosszú, mint a mesékben a kígyók.
Cirmi cica nagyon szeretett játszani a többiekkel, és az egész napját a napfényben pihenve töltötte. De volt valami, amire Cirmi mindig is vágyott: szeretett volna elkapni egy egeret! A faluban minden cica arról beszélt, hogy mennyire izgalmas dolog egérfogás, és Cirmi sosem tapasztalta meg ezt a csodás kalandot.
Egy szép reggel, amikor a nap már a fáknak súrolta az ágaikat, Cirmi elhatározta, hogy ma megtanulja, hogyan kell egeret fogni. Megmosta a mancsát, és a tükör előtt megigazította a szőrét. ‘Ma én leszek a legjobb egérfogó!’ – mondta magának bizakodva.
Elindult a kertbe, ahol zöld fű és színes virágok hintáztak a szélben. Cirmi kiszimatolta a levegőt, és hirtelen észrevett egy apró mozgást a fűben. ‘Valami mozog!’ – gondolta izgatottan.
Cirmi óvatosan odalopakodott, és amikor közel került, látta, hogy egy kis szürke egér bújik meg a fűben. „Ez az!” – mondta Cirmi, a szíve gyorsabban kezdett dobogni. De ahogy meg akarta ugrani, az egér hirtelen elszaladt!
Cirmi nem adta fel. ‘Bársonyos mancsaim segítenek nekem’ – gondolta, és elkezdett a fűben óvatosan lopakodni. De az egér nagyon fürge volt, és minden alkalommal sikerült elmenekülnie. Cirmi leült egy fűcsomóra, és elgondolkodott. ‘Talán egy kis ügyességre van szükségem.’
Ekkor eszébe jutott, hogy a falu öreg, bölcs kiscicája, Mici, mindig mesélt valami különleges trükkökről. ‘Cirmi, ha akarod, hogy gyorsan elkapd az egeret, tedd a mancsoddal óvatosan a földre, és légy csendes!’ – mondta Mici, amikor még kicsik voltak.
Cirmi felállt, és próbálta megfogadni Mici tanácsát. Óvatosan a földhöz hajolt, és a mancsát a fűre helyezte. A napfény ragyogott a szőrén, és a kis cica teljesen elmerült a figyelésben. Hirtelen megint mozgást érzett: az egér, aminek a neve Fityeg volt, visszatért, és a fűben hesszelni kezdett.
Cirmi megpróbálta csendben tartani magát, de a szíve úgy vert, mintha dobpalackkal játszott volna. Fityeg megállt, és Cirmi érezte, hogy most van a legjobb alkalom.
Cirmi hirtelen mozdult, és amikor az egér elindult, megpróbálta elkapni! De Fityeg annyira ügyes volt, hogy hirtelen elugrott Cirmi elől, és elmenekült a fal mögé. ‘Jaj ne! Még mindig nem tudom elkapni!’ – kiáltotta Cirmi, kicsit szomorúan.
De aztán Cirmi eszébe jutott, hogy nem szabad feladnia. „Ha Mici azt mondta, hogy ügyesség kell, akkor keresek egy ügyes kis trükköt!” Gondolt egy merészet: mi lenne, ha ő is játszana Fityeggel? Cirmi tudta, hogy az egerek alapja a játék, és ha mókázni kezd, talán Fityeg is kedvet kap.
Felszaladt a fűbe, és hirtelen kergetőzni kezdett. Az egér, aki már elég bátor volt, most kíváncsian nézett Cirmire, és elindult utána. Cirmi végig szaladt a gyepes úton, jobbra-borra ugrálva, és Fityeg utánaszaladt.
Cirmi a fűcsomók között élvezte a játékot, és az egér is egyre közelebb került. Cirmi már érezte, hogy ez a játék az, amire szüksége van. ‘Ez nem csak az egérfogásról szól, hanem a barátságról is!’ – mondta ki vidáman.
Végül, egy trükkös kiskaput követően, Cirmi képes volt óvatosan elkapni Fityeg fülét. De amikor meglátta az érzelgős kis barátját, csak mosolygott. ‘Most már tudom, mit jelent az igazi barátság! Inkább tegyük el ezt a felfedezésünket egy másik napra!’
Fityeg is boldogan bólintott, és igent mondott. Cirmi tudta, hogy bár nem fogta el az egeret, de megtalálta a legjobb barátját. A nap végén a két kis állat boldogan játszott a fűben, és Cirmi már egyáltalán nem bánkódott.
Így tehát Cirmi a legnagyobb kalandját élte át, és ez nem volt más, mint az igazi barátság felfedezése – ami sokkal izgalmasabb, mint bármelyik egérfogás! Cirmi és Fityeg belevágtak a játékba, így aznap este a csillagok alatt aludtak, és álmaik tele voltak mókás kalandokkal.
A mese végén pedig Cirmi tudta, hogy a legnagyobb kalandok néha váratlan helyekről érkeznek, és hogy a barátok mindig segítenek átvészelni a napokat.
