Nóri egy igazán különleges kislány volt, benne lakozott a kalandvágy. Miközben mások homokvárat építettek, ő a felhőkben látott palotákat, a szél suttogásában titkos üzeneteket. Gyakran ült az ablakpárkányon, kémlelte az esti égboltot. Tudta, a csillagok nem csak égitestek, hanem varázslatos kapuk őrzői.
Egy csillagos éjszakán, anyukája jóéjt puszija után, Nóri mégsem tudott elaludni. Kiment a verandára, felnézett. Egy csillag, ami eddig halványan pislákolt, most erősebben, kékesfehéren vibrált, mintha hívta volna. Nóri szíve hevesebben dobogott. Hirtelen egy vékony, ezüstös fénysáv jelent meg előtte a fűben. Ez a titkos csillagösvény – gondolta Nóri, és habozás nélkül rálépett. Az ösvény szikrázott, mint apró gyémántpor, és minden lépésnél halk, csilingelő hangot hallatott. Feljebb és feljebb emelkedett, a fák, házak fölött, míg a föld már csak egy foltos takarónak tűnt alatta.
Az ösvény egy hatalmas, fénylő kapuhoz vezetett. A kapu áttetsző, szivárványszínű kristályból volt, úgy csillogott, mintha ezer apró csillagot fogtak volna össze benne. Ez volt a Csillagvár! Előtte egy öreg, de éber tekintetű alak állt. Hosszú, ősz szakálla a derekáig ért, szemei úgy ragyogtak, mint két tiszta éjszakai csillag. Ő volt Őszszem, a kapuőr.
Nóri meglepődött, de szíve melegség töltötte el.
Őszszem intett, és a kristálykapu halk suhanással kinyílt, feltárva a vár belsejét.
A Csillagvár belseje még a kapunál is csodálatosabb volt. A falak áttetszőek voltak, a csillagfény ezer színben pompázva szűrődött át rajtuk. A vár közepén egy hatalmas udvar terült el, amelyet fénylő virágok borítottak, és a levegő tele volt a leggyönyörűbb, legédesebb hangokkal.
– magyarázta Őszszem.
Őszszem egy gyönyörű, ezüstösen fénylő harangra mutatott. Ez volt Csengellő, a csillagharang. Valami különleges kisugárzása volt, mintha élne.
Nóri közelebb lépett Csengellőhöz.
Nóri elgondolkodott. Először egy hatalmas adag csokoládé, egy kiskutya, esetleg egy új bicikli jutott eszébe. De Csengellőre nézve, és a többi csengő halk csilingelését hallva, valami azt súgta neki, ezek nem elég „igaz” kívánságok. Végül kinyilvánította első kívánságát:
Csengellő halk, de tiszta hangon megcsendült. Nóri elmosolyodott.
Nóri elszégyellte magát. Valóban, csak magára gondolt.
Nóri leült a fénylő virágok közé, és mélyen elgondolkodott. Eszébe jutott a magányos Marika néni, Peti, osztálytársa, akit folyton csúfoltak, és a kis madár, ami tegnap a kertben elesett a fészkéből.
Hirtelen felragyogott az arca. Odament Csengellőhöz, és ezúttal sokkal komolyabban, szívből jövőbben kívánt.
Amint Nóri befejezte a kívánságát, Csengellő elkezdett zengeni! Egy gyönyörű, harmonikus dallam töltötte be az egész várat. A többi kis kívánságcsengő is megszólalt, hangjuk összefonódott, olyan csodálatos zenét alkottak, amilyet Nóri még sosem hallott. A vár falai még erősebben ragyogtak, a fénylő virágok táncra keltek.
Nóri szíve tele volt örömmel. Érezte, ahogy egy meleg, kellemes érzés árad szét testében, mintha ő maga is részese lenne a világ jobbá tételének.
Őszszem elkísérte Nórit a kristálykapuhoz. A titkos csillagösvény még mindig ott várt rá, ragyogva. Nóri utoljára még visszanézett a Csillagvárra, Csengellőre és Őszszemre, majd rálépett az ösvényre.
A hazafelé vezető út éppolyan varázslatos volt. Nóri nem érezte magát fáradtnak, csak tele volt új tudással és reménnyel. Amikor visszatért a verandára, és a csillagösvény elhalványult mögötte, a házban még mindig mindenki aludt. De Nóri tudta, ő nem ugyanaz a Nóri, aki elindult.
Másnap reggel, az első dolga volt, hogy kinézzen az ablakon. A nap sütött, de Nóri nem ezért mosolygott. Hanem mert eszébe jutott Marika néni, és elhatározta, hogy délután elvisz neki egy nagy csokor virágot. És Petinek is megígérte magának, hogy megkérdezi tőle, mi az, amiben ő igazán jó, és segíteni fog neki abban, hogy megmutassa a világnak.
Nóri megtanulta, hogy a legnagyobb varázslat nem a messzi Csillagvárban, hanem a saját szívében, a jóságban és a segítő szándékban rejtőzik. És attól a naptól fogva, Nóri kívánságai már nem a saját vágyairól, hanem arról szóltak, hogyan tehetné boldogabbá és szebbé a körülötte lévő világot. És minden egyes jó cselekedetnél, amit tett, halkan, mintha csak a szél suttogta volna, hallotta Csengellő édes csengését a távolból.
