Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi fiú, akit Tominak hívtak. Tomi nagyon szeretett játszani, de a szülei mindig azt mondták neki, hogy először rendet kell raknia a szobájában. A házukban élt egy titokzatos takarítógép is, akit csak „Takarítónak” neveztek, és aki a legfurcsább, legviccesebb kalandok részese volt.
Egy nap, miután Tomi két órát játszott a szobájában, és a játékai olyan besliséggel borították be a padlót, mint egy színes vihar, a Mama belépett, és azt mondta: „Tomi, itt az ideje, hogy rendet rakj, különben a takarítógép eljön érted!”
Tomi kicsit megijedt, hiszen sosem látta a takarítógépet, csak hallotta, ahogy a szülei néha meséltek róla. Állítólag a Takarító egy igazán különleges masina volt, amelyik nemcsak a port, hanem a gyerekek rendetlenségét is eltüntette a varázslatos erejével.
„De Mama, mit csinál a Takarító, ha eljön értem?” – kérdezte Tomi.
„Ó, azt mondják, hogy aki nem rak rendet, azt elviszi egy másik világba, ahol a játékok mindig rendben vannak, és senki sem játszik velük!” – válaszolta a Mama, miközben mosolygott.
Tomi félhold szemekkel nézett körbe a szobájában. Nem akarta, hogy a Takarító elvigye őt, szóval gyorsan nekilátott a takarításhoz. De amikor már csak egy halom játék maradt, a szekrény mögött hirtelen egy hangot hallott: „Zúúúúm! Zúúúúm!”
Egy furcsa, pörgő takarítógép jelent meg az ajtóban! Takarító egy gülü szeme volt, és hatalmas mosolya, ami éppen olyan furcsán nézett ki, mint ahogy Tomi éppen megszokta a káoszban.
„Na, na! Ki hagyta itt a rendetlenséget?” – kérdezte Takarító, miközben a kerekei fürgén mozgásba lendültek.
Tomi megijedt, de aztán felnevetett. A takarítógép olyan okosan és viccesen pörgött, hogy nem győzte újra kedvét lelnie.
„Ez a szoba igazi pokol! Játék országának közepén vagyok, és itt aztán igazán rendetlenség van!” – kiáltott Takarító, miközben egy színes építőkockát a fején egyensúlyozott.
Tomi elkezdett segíteni a Takarítónak, és mindketten vidáman dobták a játékokat a megfelelő helyükre. Takarító néha-neha vicceseket mondott – például: „Azzal az ördögi LEGO darabbal nem szabad átugrani a kanapét, mert a kutya szétszedi! Hahaha!”
Végül a szoba olyan rendes lett, hogy még a könyvek is sorba állva várták, hogy meséljenek. Tomi megölelte a Takarítót, és így szólt: „Köszönöm, Takarító! Te tényleg a legviccesebb takarítógép vagy, akit valaha láttam!”
Takarító elmosolyodott. „Gyere, Tomi, csak tartsd meg ezt a titkot! A rend nem csak hasznos, de szórakoztató is lehet! Ha bármikor újra rendetlenség lesz, hívj, és jövök!”
Azzal Takarító eltűnt a szobából, ám Tomi tudta, hogy akárhogyan is néz ki a rendetlenség, a takarítás mindig lehet egy mókás kaland, ha együtt teszik!
Onnantól kezdve Tomi minden nap rendet rakott, mert tudta, hogy nemsokára egy újabb varázslatos kalandot élhet át a titokzatos takarítógépével!
Vége
