Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Pöttöm Petinek hívtak. Még a neve is csak arra utalt, hogy ő volt a legkisebb a barátai között. Peti mindig vidám volt, de volt egy dolog, ami nagyon bosszantotta: a cipője! Olyan kicsi volt, hogy néha úgy érezte, mintha sólyom lett volna, akinek a lába annyira pici, hogy alig tud futni.
Egy szép reggelen, Péter bácsi, a felnőttek kedves barátja, eljött látogatóba. Ő volt az, aki mindig hozott valami finomságot – most is csemegével érkezett. Peti boldogan szaladt a kapuhoz, és meglátta, ahogy Péter bácsi egy hatalmas dobozt cipelt.
— Mi van abban, Péter bácsi? – kérdezte kíváncsian Peti.
— Ej, kisfiam! Ez egy meglepetés! Csak annyit mondhatok, hogy a szokásosnál nagyobb! – válaszolta Péter bácsi barátságosan.
Ahogy Peti felfedte a doboz tartalmát, szemei elkerekedtek. Egy hatalmas, ovális cipő bújt meg benne, ami Pöttöm Petihez képest legalább háromszor akkora volt!
— Ezt nem hiszem el! Ki látott már ilyen óriási cipőt? – kacagott a kisfiú.
— Hát nem a mérete a lényeg, hanem, hogy jól áll-e? – kérdezte Péter bácsi, miközben Peti felhúzta a cipőt.
Amint Peti az óriási cipőben lépkedett, úgy érezte magát, mint egy igazi óriás! Minden lépése dübörgött, a cipő orra megcsúszott, és hátraesett. — Hoppá! – kiáltotta nevetve, majd gyorsan felállt.
Barátai, Zsófi és Laci, éppen arra jártak, és amikor meglátták Peti óriási cipőjét, felnevettek.
— Peti! Te most már biztos nagy lábú óriás lettél! – mondta Zsófi nevetve.
— Igen, de csak ha beletartozik a hatalmas fagyi is! – válaszolt Laci, és elindult a fagyis stand felé.
Peti is gondolt egyet, és megpróbálta utánuk lépni, de a cipője szinte minden lépésnél megtréfálta őt. Amint megpróbálta átugrani a pocsolyát, az óriási cipője átcsúszott rajta, és huss, a kék kiskabátja egyenesen beleborult!
— Hát ez nem jött be! – mondta Peti nevetve, miközben kirázta a vizet a kabátjából.
Zsófi és Laci már dőlt a nevetéstől.
De akkor Pöttöm Peti egy még különösebb ötletre jutott. — Na, és mi lenne, ha versenyeznénk? Én óriási cipőben, ti meg a rendesetekben!
Erre Zsófi és Laci is azonnal kedvet kaptak. Kikiáltották, hogy indul a nagy cipőverseny! Hibát hibára halmozva, Pöttöm Peti elesett, felkelt, majd megint elesett, a cipője balra, a lába jobbra… és legnagyobb megdöbbenésére még a szomszéd macska is beszállt a buliba!
Végül, annyi nevetés és móka után a kisfiú és barátai úgy döntöttek, hogy inkább szépen elrakják a hatalmas cipőt, és inkább a fagyizásra koncentrálnak – ami a lényeg is volt!
Mire este lett, Pöttöm Peti egy kicsit megtanult a nagy cipőjével való kalandozásról, és tudta, hogy néha a kisebb dolgok is sokkal jobban működnek, mint a hatalmasak.
Így hát a nap végén, miután közösen megették a fagyikat, Peti és a barátai fáradtan, ám boldogan tértek haza. Pöttöm Peti tudta, hogy a legjobb pillanatok mindig a legkisebb cipős lépésekkel kezdődnek!
És így mindenki teli hassal és boldogan tért haza, Pöttöm Peti saját kis cipőjével, ami tulajdonképpen az ő igazi kalandjainak kezdete volt.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Pöttöm Petinek hívtak. Még a neve is csak arra utalt, hogy ő volt a legkisebb a barátai között. Peti mindig vidám volt, de volt egy dolog, ami nagyon bosszantotta: a cipője! Olyan kicsi volt, hogy néha úgy érezte, mintha sólyom lett volna, akinek a lába annyira pici, hogy alig tud futni.
Egy szép reggelen, Péter bácsi, a felnőttek kedves barátja, eljött látogatóba. Ő volt az, aki mindig hozott valami finomságot – most is csemegével érkezett. Peti boldogan szaladt a kapuhoz, és meglátta, ahogy Péter bácsi egy hatalmas dobozt cipelt.
— Mi van abban, Péter bácsi? – kérdezte kíváncsian Peti.
— Ej, kisfiam! Ez egy meglepetés! Csak annyit mondhatok, hogy a szokásosnál nagyobb! – válaszolta Péter bácsi barátságosan.
Ahogy Peti felfedte a doboz tartalmát, szemei elkerekedtek. Egy hatalmas, ovális cipő bújt meg benne, ami Pöttöm Petihez képest legalább háromszor akkora volt!
— Ezt nem hiszem el! Ki látott már ilyen óriási cipőt? – kacagott a kisfiú.
— Hát nem a mérete a lényeg, hanem, hogy jól áll-e? – kérdezte Péter bácsi, miközben Peti felhúzta a cipőt.
Amint Peti az óriási cipőben lépkedett, úgy érezte magát, mint egy igazi óriás! Minden lépése dübörgött, a cipő orra megcsúszott, és hátraesett. — Hoppá! – kiáltotta nevetve, majd gyorsan felállt.
Barátai, Zsófi és Laci, éppen arra jártak, és amikor meglátták Peti óriási cipőjét, felnevettek.
— Peti! Te most már biztos nagy lábú óriás lettél! – mondta Zsófi nevetve.
— Igen, de csak ha beletartozik a hatalmas fagyi is! – válaszolt Laci, és elindult a fagyis stand felé.
Peti is gondolt egyet, és megpróbálta utánuk lépni, de a cipője szinte minden lépésnél megtréfálta őt. Amint megpróbálta átugrani a pocsolyát, az óriási cipője átcsúszott rajta, és huss, a kék kiskabátja egyenesen beleborult!
— Hát ez nem jött be! – mondta Peti nevetve, miközben kirázta a vizet a kabátjából.
Zsófi és Laci már dőlt a nevetéstől.
De akkor Pöttöm Peti egy még különösebb ötletre jutott. — Na, és mi lenne, ha versenyeznénk? Én óriási cipőben, ti meg a rendesetekben!
Erre Zsófi és Laci is azonnal kedvet kaptak. Kikiáltották, hogy indul a nagy cipőverseny! Hibát hibára halmozva, Pöttöm Peti elesett, felkelt, majd megint elesett, a cipője balra, a lába jobbra… és legnagyobb megdöbbenésére még a szomszéd macska is beszállt a buliba!
Végül, annyi nevetés és móka után a kisfiú és barátai úgy döntöttek, hogy inkább szépen elrakják a hatalmas cipőt, és inkább a fagyizásra koncentrálnak – ami a lényeg is volt!
Mire este lett, Pöttöm Peti egy kicsit megtanult a nagy cipőjével való kalandozásról, és tudta, hogy néha a kisebb dolgok is sokkal jobban működnek, mint a hatalmasak.
Így hát a nap végén, miután közösen megették a fagyikat, Peti és a barátai fáradtan, ám boldogan tértek haza. Pöttöm Peti tudta, hogy a legjobb pillanatok mindig a legkisebb cipős lépésekkel kezdődnek!
És így mindenki teli hassal és boldogan tért haza, Pöttöm Peti saját kis cipőjével, ami tulajdonképpen az ő igazi kalandjainak kezdete volt.
Vége.
