Volt egyszer egy Pannika nevű kislány, akinek a legjobb barátja nem egy plüssmackó, hanem egy piros, pöttyös párna volt! Nem ám egy szótlan, az ágy sarkában lapuló párna, hanem egy igazi pajkoskodó, mindig vidám Párnácska!
Egy ragyogó, napsütéses reggel Pannika úgy döntött, hogy Párnával elmennek a játszótérre. „Ma mókázni akarok egy jót!” gondolta, és szorosan magához ölelve Párnát, elindultak.
A játszótér tele volt zsivajgó gyerekekkel: csúszdázók, hintázók, homokvárépítők. Pannika letelepedett a puha zöld fűbe Párnával, és éppen a felhőket kezdte volna nézegetni, amikor Párna hirtelen megmozdult!
„Hé, Pannika, ne üljünk itt ilyen unottan!” – kiáltotta Párna. „Játsszunk valami szuper izgalmasat!”
Pannika nagyot nézett. „A párnák nem beszélnek!” – gondolta, de aztán megszólalt: „Na jó, Párna, mit szeretnél játszani?”
„Ugráljunk, ki tud magasabbra szökni!” – mondta Párna, és hopp, hopp, hopp, máris a levegőben volt! Pannika is belevágott, ugrott egy hatalmasat, de Párna még mindig magasabban repült!
A többi gyerek ámulva nézte őket. Egyikük, egy göndör hajú kislány odaszólt: „Miért nem próbáljátok ki a csúszdát?”
Így hát Pannika és Párna elindultak a csúszda felé. De Párna nem akarta, hogy Pannika egyedül menjen fel, ezért elkezdett viccesen táncolni az úton, mint egy bohókás kiskutya, hol jobbra dőlt, hol balra, mintha bármelyik pillanatban elesne.
Pannika hangosan nevetett Párna ügyetlenkedésén, és a többi gyerek is csatlakozott hozzájuk. Mindannyian együtt ugráltak és táncoltak, vidám kacagástól volt hangos a játszótér.
Amikor végre a csúszdához értek, Pannika úgy döntött, hogy Párnával együtt csúsznak le. „Egy, kettő, HÁROM!” – kiáltották egyszerre, és már suhantak is lefelé! Párna közben pörgött-forgott a levegőben, mint egy vidám tornász, Pannika pedig a csúszda alján gurult a nevetéstől.
„Ez szuper volt!” – kiáltotta Pannika, a gyerekek pedig csak nevettek tovább. Párna is láthatóan nagyon élvezte a csúszdázást. A mókázásukkal egyre több gyereket vonzottak magukhoz.
A játszótéri nap végén, fáradtan, de boldogan ültek le egy padra. „A legjobb barátok mindig készen állnak a mókára, igaz?” – mondta Pannika Párnához.
És mivel ez a nap tele volt vidámsággal és nevetéssel, Pannika tudta, hogy Párnával mindig valami izgalmas kaland vár rájuk.
Innét kezdve mindenki tudta, hogy Pannika és a pajkos Párnája igazi kalandorok, akik bármikor készek egy kis mókára.
Még Misi is, aki a játszótér sarkában ücsörgött, büszkén mesélte a barátainak: „Pannika és Párna legendája örökké élni fog!”
És valóban, együtt indultak mindenféle kalandra, az álmok világán túl is.
Vége.
