Volt egyszer, hol nem volt, a Zöld Tó partján élt egy kis kiskacsa, akit Katinak hívtak. A tó vize csillogott a napsütésben, a fák pedig büszkén nyújtóztak az ég felé. Kati imádta a tavat és annak lakóit: a békákat, halakat és még a különös vízi sünöket is. Minden nap lelkesen szaladt a partra, hogy játsszon barátaival, de volt egy titkos vágya, ami mindennél erősebb volt: megtanulni úszni!
Kati tudta, hogy a kacsák ösztönösen úsznak, de ő mégis félénk volt. Valahányszor a víz közelébe ért, valami visszatartotta. Barátai, Péter béka és Liza halacska folyton biztatták: „Gyere, Kati, ugorj be! Az úszás csodálatos érzés!” De Kati csak a partról nézte őket, és sóhajtozva álmodozott a vízi kalandokról.
Egy nap, amikor a nap magasan ragyogott az égen, és a szellő lágyan susogott a nádasban, Kati elhatározta, hogy felkeresi a tó legbölcsebb és legügyesebb úszóját, Timi néni teknőst. Timi néni köztiszteletnek örvendett a tó lakói között; bár lassan mozgott, tudása és bölcsessége hatalmas volt. Kati a tó mélyére úszott, ahol Timi néni éppen egy napos kövön sütkérezett.
„Kedves Timi néni,” – kezdte Kati bátortalanul – „nagyon szeretnék megtanulni úszni, de egy kicsit félek a víztől. Tudnál nekem segíteni?”
Timi néni barátságosan mosolygott, és megigazította a kis virágos kalapját, ami a páncélján ült. „Természetesen, Kati! Szívesen tanítalak. A félelem teljesen normális dolog, de ha bízol magadban, csodálatos dolgokra lehetsz képes! Ma egy különleges úszóleckét fogunk tartani.”
Kati izgatottan verdesett a szárnyával, és követte Timi nénit, aki lassan a vízbe csúszott. „Kezdjük is! Először is, nézz jól körül!” – mondta Timi néni. Kati a vízre meredt, és ámulattal vette észre, hogy a napfény ezernyi apró csillámot varázsolt a vízfelszínre. „Egy, kettő, három!” – számolt Timi néni. „Most pedig ugorj úgy, ahogy a halak szokták!”
Kati mély levegőt vett, és beugrott a hűs vízbe. Az első pillanatban megijedt egy kicsit, de aztán rájött, hogy a víz kellemesen puha és frissítő. Timi néni mellett úszva Kati egyre bátrabban kezdett evezni a lábaival. „Látod, Kati, milyen csodálatos a víz? Most próbáld meg használni a szárnyaidat is!” – biztatta Timi néni.
Kati élvezettel csobbant, pörgette a lábait a vízben, és lelkesen csapkodott a szárnyaival. „Ez fantasztikus, Timi néni! Sosem éreztem még ilyet!” – kiáltotta boldogan.
Ahogy egyre mélyebbre úsztak, Kati megpillantotta a víz alatt cikázó halakat. „Timi néni, mi az ott? Az egy hal?” – kérdezte izgatottan, a színes halacskákra mutatva.
„Igen, Kati, azok a szivárványhalak. Ők is nagyon szeretnek úszni, és gyakran rendeznek versenyeket egymás között!” – válaszolta Timi néni. „Te is játszhatsz majd velük, ha megtanulsz igazán jól úszni!”
Kati még mindig a gyönyörű halakat nézte ámulattal, amikor hirtelen egy furcsa, víz alatti látványra lett figyelmes: egy vízi sün úszott el éppen mellettük. „Timi néni, nézd, milyen különös állat! Ki ő?” – kérdezte Kati.
„Ő Szöszke. Ő is nagyon szereti a vizet, de a tüskéire vigyáznia kell úszás közben.” – mondta Timi néni. „Figyeld meg, hogyan mozog! Mindenki másképp úszik, és ez teljesen természetes.”
Kati és Timi néni közelebb úsztak Szöszkéhez, és Kati bátorságot véve kedvesen köszöntötte: „Szia, Szöszke! Én Kati vagyok, és ma tanulok úszni!” A vízi sün barátságosan visszaköszönt.
Ahogy folytatták az úszást, Kati egyre magabiztosabb lett, és végül teljesen elfelejtette a félelmét. A nap már lefelé tartott az égen, a víz aranylóan ragyogott, Kati pedig úgy érezte, ő a világ legboldogabb kiskacsája. „Köszönöm, Timi néni! Ez volt a legjobb napom!” – kiáltotta örömtől sugárzóan, és egy nagy csobbanással kiugrott a vízből.
„Még sokat kell gyakorolnod, Kati, de ez egy remek kezdet volt!” – mondta Timi néni, miközben a part felé vették az irányt. „Ha kitartó leszel, egyszer még versenyeket is nyerhetsz!”
Kati szívét boldogság töltötte el, és tudta, hogy többé nem fog félni a víztől. Amikor hazaért, alig várta, hogy elújságolja barátainak az új tudományát. „Gyertek, gyerekek, úszni fogok veletek! Versenyezni akarok a halakkal és a békákkal!” – kiáltotta vidáman.
Azon az estén, mikor Kati álomba szenderült a Zöld Tó partján, már tudta, hogy a következő nap újabb izgalmas úszóleckéket tartogat számára. A kaland csak most kezdődött igazán, és Kati alig várta, hogy újra a vízben csobbanhasson! Így tanult meg Kacsa Kati, a bátor és kíváncsi kiskacsa úszni, és talált barátokra a vízi kalandjai során. A víz többé nem félelmetes, hanem a felfedezés és a szórakozás birodalma lett számára.
