Gyuri, a tízéves barkácsmester, nem volt épp az a fajta fiú, aki a sarokban kuksolt volna egy könyvvel. Ó, dehogy! Gyuri műhelye, ami valójában csak egy nagyobb kamra volt a házuk mögött, tele volt szerszámokkal, alkatrészekkel, drótokkal és mindenféle kacattal, amiből mások már régen kidobott szemetet láttak volna. Gyuri azonban egy-egy régi biciklikerékben, egy rozsdás teáskannában vagy egy lyukas vödörben a jövő, a találmányok magjait látta. A levegőben mindig ott lebegett a fűrészpor, az olaj és a friss festék illata, ami Gyuri számára a legfinomabb parfüm volt a világon.
A legújabb projektje, amelyen hetek óta dolgozott, egy igazi csoda volt. Egy mókás, környezetbarát járgány, ami nemcsak a szemnek volt kedves, de a Földnek is. Alapját egy régi, rozsdás kerékpárváz adta, amire Gyuri egy mosógép dobját illesztette, mint utastér. Két oldalára nagy, széles kerekeket szerelt, amik régebben egy talicskán szolgáltak. A tetejére apró napelemeket ragasztott, amiket egy játékautóból mentett ki, és egy kis, szél hajtotta propeller is díszítette, ami játékosan forgott a legkisebb fuvallatra is. A meghajtásról persze a pedálok gondoskodtak, de a napelemek és a propeller segítettek, ha Gyuri elfáradt. A járgányt élénk színekre festette: almazöldre, égszínkékre és napsárgára. Két hatalmas, kerek lámpát is kapott, amik régi biciklilámpák voltak, és úgy néztek ki, mintha óriási szemek lennének.
– Készen vagy, ZümZüm? – kérdezte Gyuri, miközben az utolsó csavart húzta meg. A neve onnan jött, hogy a kis propeller egyfolytában zümzögött, ahogy a szél belekapott.
És ekkor, a legnagyobb meglepetésére, a járgány furcsa, halk kattanások után megszólalt.
– Készen állok, Gyuri! Készen állok a kalandra! – zümmögte egy vékony, fémes hangon.
Gyuri szemei elkerekedtek. – Te… te beszélsz?
– Hát persze! A sok drót, amit belém szereltél, és az a kis rádióantenna… valahogy összekapcsolódott az agyam! Én vagyok ZümZüm, a szuper-járgány! És te vagy a legjobb barátom, Gyuri!
Gyuri alig hitt a fülének. Egy beszélő járgány! Ez még az ő vad képzeletét is felülmúlta. Azonnal kipróbálták. Gyuri beült a mosógépdobba, a lábával hajtotta a pedálokat, ZümZüm pedig vidáman zümmögött, miközben a kis propeller pörgött, és a napelemek szorgalmasan gyűjtötték a napenergiát. Könnyedén gurultak a műhely udvarán, ZümZüm pedig folyamatosan kommentálta az utat: „Ó, egy giliszta! Vigyázz, Gyuri, ne tapossuk el!” vagy „Milyen szép ez a virág! Kár, hogy nem tudok szagolni!” Gyuri nevetett. Ez a járgány még annál is jobb volt, mint amire számított.
A hegytetőn, a Sasfészek-hegyen lakott Gyuri nagymamája, Bori nagyi. Egy kedves, ősz hajú asszony volt, aki mindig finom sütivel várta unokáját, és akinek nagyon fontos volt a szívgyógyszere. Néha Erika néni, a gyógyszerész, vagy a postás vitte fel neki, de ma másképp alakultak a dolgok.
A délután békésen telt, Gyuri és ZümZüm éppen a környékbeli macskákat kergették (persze csak játékból), amikor az ég hirtelen besötétedett. Sűrű, ólomnehéz felhők torlódtak össze, és szinte pillanatok alatt egy hatalmas nyári vihar tört ki. Villámok cikáztak az égen, mennydörgés rázta meg a házakat, és az eső mintha dézsából öntötték volna. Az erős szél fákat hajlított, ágakat tört le, és a kis patak, ami a hegyről lefelé kanyargott, pillanatok alatt megduzzadt, és sáros árként hömpölygött.
Alig telt el fél óra, amikor megszólalt a telefon. Erika néni volt az, a gyógyszerész. A hangja aggódó volt.
– Gyuri, édesem, nagy baj van! Bori nagymamád gyógyszere elfogyott, és az új adagot fel kellene vinnie valakinek. De a futárszolgálat nem tud kimenni, az utak járhatatlanok, a hegyre vezető út tele van kidőlt fákkal és sárral! Ráadásul a vihar csak erősödik! Nagymamádnak most azonnal szüksége van rá!
Gyuri szíve összeszorult. Tudta, milyen fontos a nagyi gyógyszere. De hogyan juthatna fel a hegyre ilyen időben? A szülei nem voltak itthon, és még ha itthon is lettek volna, az autójuk elakadt volna a sárban.
Ekkor ZümZüm halk hangja hallatszott a műhely sarkából.
– Én meg tudom csinálni, Gyuri! Én szuper-járgány vagyok! Engem nem állít meg a sár, sem a szél! A széles kerekeim mindenen átmennek, és a pedálok erejével feljutunk a hegyre! A napelemek ugyan nem működnek most, de a propellerem a széllel tud energiát termelni, ha elég erős a fuvallat! És a lámpáim is erősen világítanak a sötétben!
Gyuri ránézett ZümZümre. Igaza volt! A széles kerekek, a könnyű szerkezet, a pedálos meghajtás, a szélenergia – ez volt a tökéletes megoldás!
– Rendben van, ZümZüm! Megyünk! – kiáltotta Gyuri, és már rohant is Erika nénihez a gyógyszerért.
Erika néni sápadtan adta át a kis dobozt. – Légy óvatos, Gyuri! A vihar nagyon erős!
– Ne aggódjon, Erika néni! ZümZümmel megyünk! – mondta Gyuri magabiztosan, bár a szíve hevesen dobogott az izgalomtól és a félelemtől.
Gyuri beült ZümZümbe, a gyógyszert gondosan elrejtette egy vízhatlan tasakban a mosógépdob belsejében. ZümZüm lámpái felvillantak, és már indultak is.
Az út valóban borzalmas volt. Az eső úgy ömlött, hogy alig lehetett látni, a szél pedig oldalról lökte őket. A kis patak, ami eddig csak csobogott, most dühöngő folyóvá változott, és utat tört magának a köveken és a sárban. Egy hatalmas tölgyfa ága keresztbe dőlt az úton, elzárva a továbbhaladás lehetőségét.
– Nem tudunk továbbmenni, ZümZüm! – kiáltotta Gyuri kétségbeesetten.
– Dehogynem! – zümmögte ZümZüm. – Emlékszel, Gyuri? Én könnyű vagyok! Hajtsd meg a pedálokat erősen, én pedig a széles kerekeimmel felmegyek a fára, és átgurulunk rajta!
Gyuri habozás nélkül tette, amit ZümZüm mondott. Erősen hajtotta a pedálokat, ZümZüm pedig, mint egy kis hegyikecske, felkapaszkodott a vastag ágra, átbillent rajta, és már gurultak is tovább a túloldalon. Gyuri elismerően füttyentett.
– Hú, ZümZüm, te aztán tényleg szuper vagy!
– Tudom! – válaszolta ZümZüm büszkén. – Most figyelj, Gyuri! A sár egyre mélyebb lesz! Kapcsold be a „turbó” üzemmódot! – Ekkor Gyuri egy gombot nyomott meg, amit ő maga szerelt be, és a pedálok ellenállása megnőtt, de ZümZüm apró motorja is besegített, az extra energia a propeller által termelt áramból jött.
A sárban néha elakadtak, de ZümZüm széles kerekei, a Gyuri erejével párosulva, mindig kiszabadították őket. A szél egyre erősebben fújt, de a mosógépdob, mint utastér, védelmet nyújtott Gyurinak, és ZümZüm propellere is zümmögött, energiát termelve.
– Balra, Gyuri! Ott egy mély pocsolya! – figyelmeztetett ZümZüm. – Jobbra tartsd, és erősen pedálozz!
Gyuri követte a járgány utasításait, és lassan, de biztosan haladtak felfelé a hegyen. A vihar tombolása ellenére a cél lebegett a szemük előtt: Bori nagyi és a gyógyszer.
Végül, hosszas küzdelem után, megpillantották Bori nagyi házának ablakában a halvány fényt. Gyuri szíve hatalmasat dobbant. Megcsinálták!
Bori nagyi az ajtóban állt, sápadtan, de amint meglátta unokáját és a különös járgányt, az arcára kiült a megkönnyebbülés.
– Gyuri, édesem! Hogy jutottál fel? És mi ez a csodajárgány? – kérdezte, miközben magához ölelte unokáját.
– ZümZüm a nevem, nagyi! Én vagyok a szuper-járgány! – zümmögte ZümZüm.
Gyuri átadta a gyógyszert a nagymamájának. – A legfontosabb, hogy jól vagy, nagyi!
Bori nagyi szemei megteltek könnyel. – Hálás vagyok nektek, drágáim! Ti vagytok a megmentőim!
A nagyi megitta a gyógyszert, és lassan visszatért az ereje. Gyuri és ZümZüm megpihentek nála egy kicsit, meleg teát ittak, és hallgatták a vihar lassú elvonulását. Ahogy az eső alábbhagyott, és a szél is elült, az ég is tisztulni kezdett. Egyre-másra bukkantak elő a csillagok.
A visszaút már sokkal könnyebb volt. A vihar elvonult, és a holdfény megvilágította az utat. Gyuri és ZümZüm fáradtan, de büszkén értek haza. Erika néni már várta őket, és hatalmas megkönnyebbüléssel ölelte meg Gyurit.
– Hősök vagytok! Mindketten! – mondta.
Gyuri elmosolyodott. ZümZüm pedig halkan zümmögött.
– Látod, Gyuri? Együtt mindent meg tudunk oldani! A legfontosabb, hogy sose adjuk fel, és mindig segítsünk azoknak, akik bajban vannak. És persze, hogy legyünk találékonyak! – mondta ZümZüm, és a kis propellere ismét vidáman pörgött a friss esti szélben.
Gyuri megsimogatta ZümZüm tetejét. Tudta, hogy ez a nap nem csak egy kaland volt, hanem egy fontos lecke is. A lecke arról, hogy a legrégebbi kacatokból is születhet valami csodálatos, ha van hozzá szív és találékonyság, és hogy a legnehezebb időkben is számíthatunk egymásra. És persze arról, hogy a környezetbarát megoldások nemcsak hasznosak, hanem szuperképességgé is válhatnak, ha szükség van rájuk.
