Éva, a bátor kis űrutazó, épp egy csokibundás bolygóról tartott hazafelé, amikor űrhajója furcsán rázkódni kezdett. Egy hirtelen, erős rántás, aztán puff! A járműve egy puha, illatos felszínre zuhant. Amikor Éva kinyitotta a kabin ajtaját, orrát azonnal megcsapta egy mennyei, sós-krémes illat. Mintha valaki egy hatalmas, frissen sült sajttömböt tett volna elé! Körbenézett: a talaj, amin állt, sárgásfehér, puha és lyukacsos volt, mint a legfinomabb ementáli. A fák vastag, rágógumiszerű törzsekkel meredtek az égre, leveleik pedig apró, zöld fűszerfélékre emlékeztettek. Hát ez aztán egy mókás bolygó! El is nevezte azonnal Sajtbolygónak, bár hamarosan rájött, hogy sokkal több annál.
Ahogy Éva sétált a sajttal teli tájon, apró, színes építményekre bukkant. Mintha miniatűr városok lettek volna, mindegyik más-más színű és illatú. Az egyik fűszeres, piros, a másik zöld és friss, a harmadik pedig krémesen fehér. Hamarosan egy apró, csillogó palota előtt találta magát, melynek falai hófehér, puha sajtból készültek. Előtte egy apró, koronás alak állt, akinek arca tiszta, krémes Mozzarella sajtból volt, szemei pedig két fényes olajbogyó. Ő volt Mozzarella király, a Mozzarella Sajtkirályság uralkodója.
„Jó napot!” – köszönt Éva udvariasan. „Éva vagyok, és úgy tűnik, meghibásodott az űrhajóm. Elnézést, hogy zavarom, de hol is vagyok én?”
Mozzarella király morcosan nézett rá. „Üdvözlöm a Pizzabolygón, idegen! Vagyis… a miénken, a Mozzarella Királyságban. A többi feltét, nos, ők a saját kis birodalmukban élnek. És jobb, ha távol marad tőlük!”
„Feltét?” – kérdezte Éva csodálkozva. „Miért, mi a baj velük?”
„Ó, csak annyi, hogy a Pepperóni lovag és az ő csípős népe folyton hangoskodik, harsányak és túl fűszeresek! Aztán ott van a Bazsalikom tündér, aki folyton a békéről és az együttműködésről zeng, de sosem tesz semmit, csak a fűszernövényeit nevelgeti! Mi, sajtok, vagyunk a legjobbak! Krémesek, lágyak és finomak. Nincs szükségünk senki másra!” A király büszkén kihúzta magát.
Éva elköszönt a morcos királytól, és tovább indult. Hamarosan egy vörös, tüzesnek tűnő vidékre ért, ahol minden a piros és a narancs árnyalataiban pompázott. Itt egy apró, páncélos alak ügetett felé egy mini szalámi-lovon. Arcát piros paprika és csípős fűszerek borították, szemei pedig úgy csillogtak, mint két apró chilipaprika. Ő volt Pepperóni lovag.
„Állj!” – kiáltotta a lovag. „Ki vagy te, és miért léptél be a Pepperóni Királyságba? A Mozzarella király küldött kémkedni, ugye? Az a nyámnyila sajt! Túl krémes, túl unalmas! Mi, pepperónik, vagyunk az igaziak! Tűz és szenvedély! Nélkülünk az egész bolygó ízetlen lenne!”
Éva megpróbálta elmagyarázni, hogy csak egy eltévedt űrutazó, de a lovag nem figyelt. „És a Bazsalikom tündér! Azt hiszi, ő a legfontosabb a maga zöld leveleivel! Csak dísznek jó, de igazi erőt és ízt mi adunk!”
„De miért harcoltok?” – kérdezte Éva. „Nem tudnátok békében élni?”
„Békében? Soha!” – horkant fel Pepperóni lovag. „Mi vagyunk a legjobbak, ők pedig… nos, ők csak a többiek.”
Éva szomorúan folytatta útját, és nemsokára egy illatos, zöldellő kertbe ért, ahol mindenféle fűszernövény virágzott. Itt egy apró, szárnyas lény lebegett a levegőben, haja friss bazsalikomlevelekből volt, ruhája pedig apró, illatos virágokból szőtt. Ő volt Bazsalikom tündér.
„Jó napot, kedves Éva!” – mondta a tündér lágyan. „Tudom, ki vagy és miért jöttél. Látom a szívedben a jóságot és a vágyat a béke után. Sajnos a Mozzarella király és a Pepperóni lovag régóta viszálykodnak. Mindegyikük azt hiszi, ő a legfontosabb, és nem látják, hogy csak együtt lennénk igazán egészek.”
„De miért baj ez?” – kérdezte Éva. „Mármint a viszályon kívül.”
A Bazsalikom tündér szomorúan intett a távolba. Éva ekkor vette észre, hogy a horizonton egy hatalmas, vöröslő hegy meredezett, melynek csúcsából vékony füst szállt fel. „Az a Paradicsomvulkán” – magyarázta a tündér. „Évezredek óta szunnyad, de ha a bolygó lakói túl sokáig élnek viszályban és egyet nem értésben, akkor a harag energiája felébreszti. Ha kitör, elárasztja az egész bolygót forró, savanyú paradicsomszósszal! Akkor nem marad sem sajt, sem pepperoni, sem bazsalikom. Minden eltűnik!”
Éva arca elfehéredett. „Akkor gyorsan békítenem kell őket!”
Azonnal visszasietett Mozzarella királyhoz. „Felség, a Paradicsomvulkán bármelyik pillanatban kitörhet! Ha nem működnek együtt, mindannyian elvesznek!”
„Működjünk együtt azokkal a csípős pepperónikkal? Soha!” – horkant a király. „Inkább olvadjak szét!”
Éva szaladt Pepperóni lovaghoz. „Lovag, a vulkán! Pusztulás vár ránk, ha nem állunk össze!”
„Szövetség a Mozzarella királlyal? Azokkal a krémes, unalmas sajtokkal? Inkább égjek el a lávában!” – kiáltotta Pepperóni lovag.
Éva kétségbeesett volt. Hogyan győzhetné meg őket? Ekkor eszébe jutott valami. „De gondoljanak bele!” – mondta. „Külön-külön mindannyian finomak vagytok, de ha összefogtok… mi történik akkor? A sajt lágyítja a pepperoni csípősségét, a pepperoni ízt ad a sajtnak, a bazsalikom pedig frissességet és illatot. Együtt valami csodálatosat alkottok! Valami olyat, amit az emberek otthon, a Földön imádnak! Egy… egy pizzát!”
A három feltét király – a Mozzarella király, a Pepperóni lovag és a Bazsalikom tündér – elgondolkodott. Soha nem néztek így magukra. Mindig csak a saját különbségeikre koncentráltak, nem arra, hogy együtt milyen tökéletes egészet alkothatnak. Éppen ekkor a Paradicsomvulkán hatalmasat dörrent, és egy vastag, piros lávafolyam kezdett lecsorogni az oldalán!
„Nincs idő veszekedni!” – kiáltotta a Bazsalikom tündér. „Évának igaza van! Együtt kell dolgoznunk!”
Mozzarella király bólintott. „Rendben! De ki vezeti a csapatot?”
„Senki sem vezeti, hanem mindenki a saját erejével segít!” – mondta Éva. „Király, a te krémes, lágy testeddel eltömíthetjük a láva útját! Lovag, a te tüzes energiáddal segíthetsz elterelni a forróságot! Tündér, a te varázslatoddal erősítheted a falakat és hűsítheted a levegőt!”
És a feltétek, meglepő gyorsasággal, elkezdtek együtt dolgozni. Mozzarella király és népe hatalmas sajtgolyókat gurított a láva elé, amik lassan megolvadtak, de ellenálltak a forróságnak. Pepperóni lovag és a harcosai fűszeres porral szórták meg a lávát, ami egy ideig lelassította az előrenyomulását. A Bazsalikom tündér pedig varázslatos, hűsítő leveleket szórt a levegőbe, amelyek némileg enyhítették a hőséget.
Éva vezényelte őket, mutatva, hova kell tenni a sajtgolyókat, merre szórni a fűszereket. Lassan, de biztosan, egy hatalmas, vegyes feltétből álló gát épült fel a vulkán lábánál, ami végül megállította a paradicsomszósz-láva áradatát. A vulkán még egy utolsót morgott, aztán csendesen elszunnyadt, mintha megértette volna, hogy a béke győzött.
A három uralkodó, csupa sajtfoszlányban és fűszerporban, egymásra nézett. Először morcosan, aztán elmosolyodtak. Rájöttek, hogy Évának igaza volt. Külön-külön csak kis darabkák voltak, de együtt… együtt egy fantasztikus egészet alkottak. Egy igazi, ínycsiklandó pizzát!
„Köszönjük, Éva!” – mondta Mozzarella király. „Megmentettél minket, és megtanítottál minket arra, hogy az igazi erő az együttműködésben rejlik.”
„És arra is, hogy a különbségeink nem gyengítenek, hanem erősebbé tesznek minket!” – tette hozzá Pepperóni lovag.
„Most már tudjuk, hogy együtt sokkal finomabbak vagyunk!” – mosolygott Bazsalikom tündér.
Éva űrhajója időközben megjavult. Elbúcsúzott a Pizzabolygó lakóitól, akik immár békében éltek, és időnként hatalmas, közös ünnepségeket tartottak, ahol mindenki hozta a saját legjobb részét, és együtt alkottak valami csodálatosat. Éva pedig hazarepült, szívében a tudással, hogy még a legkülönfélébb emberek – vagy feltétek – is képesek együtt csodát tenni, ha félreteszik nézeteltéréseiket és összefognak. Mert az életben is, akárcsak egy finom pizzán, a sokféleség teszi igazán ízletessé a dolgokat.
