Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy vidám kisfiú, Tóbiás, aki minden reggel, amikor felébredt, a legfinomabb reggeliért járt a konyhába. De nem akármiért! Tóbiás imádta a tésztát! Spagettit, raviolit, lasagnét – bármilyen formájú és ízű tésztát! Olyannyira szerette, hogy még táncolni is tudott vele.
Egy szép szombati reggelen, amikor a nap sugara behúzódott a konyhába, és a szél vidáman játszott a függönyökkel, Tóbiás úgy döntött, hogy ma tésztát készít a családnak. Ki is vette a lisztet, tojást és egy kis sót, és elkezdte gyúrogatni a tésztát, de nem akárhogy! Tóbiás híres volt arról, hogy nem tudott megülni egyhelyben, így míg gyúrolt, táncolt is.
A konyha olyan vidám zene lett, ahogy Tóbiás pörögve, forogva keverte a tésztát. Szinte már úgy tűnt, hogy a tészta is élni kezdett! Amikor végre elkészült, csodálkozva nézte a nagy, puha tésztát, amit előállított: úgy nézett ki, mint egy hatalmas, sárgás pörgettyű!
Tóbiás kíváncsian tapogatta a tésztát, és hirtelen, mintha csak varázslat történt volna, a tészta elkezdett táncolni! Először csak egy kis hintázás, majd pörgetés, és végül egy igazi tánclépés, mint ahogy Tóbiás is tette! Tóbiás szeme csillogott a meglepetéstől:
- „Hűha! Te táncolsz, tésztám! Táncoljunk együtt!”
Így aztán a konyha megtelt vidám zeneessel! együtt delirálta el a legjobb bulit, amit csak el lehet képzelni. A tészta felforgatta a konyhát: a tojások szaladgáltak, a liszt pedig hirtelen hóesésbe kezdett. Tóbiás nevetve nézte, ahogy a konyha lassan színes szivárvány lett a repkedő liszttől és a pattogó tojásoktól.
Aztán, amikor Tóbiás végre lelassított, észrevette, hogy az óra már rég eltelt. A családja érkezése hamarosan a küszöbön állt. Tóbiásnak sürgősen meg kellett állítania a táncoló tésztát, de az nem akarta abbahagyni!
- „Mindig is akartam színpadra lépni!” – mondta a tészta, miközben piruettezve szökdécselt.
Tóbiás nevetve az állát dörzsölgette, és végre eszébe jutott egy ötlet. Gyorsan megfogta a tésztát, és egy hatalmas tányérra helyezte. A tészta meglepődve nézett Tóbiásra.
- „De én nem akarok a tányéron ülni! Táncolnom kell!”
- „A családunk megérkezik! Most táncolhatunk, de csak a tányéron!” – válaszolta Tóbiás.
És így, a család megérkezett, és a konyhában egy csodás meglepetés várta őket: a tálcán egy hatalmas, táncoló tészta nézett vissza rájuk.
Mindenki kiabálva nevetett, és a vacsora végig a társaság kedvence lett. Tóbiás elmesélte a tűzhelyen táncoló tészta történetét, és a család mindenki nevetve táncolt a tészta ritmusára.
Aztán, amikor végül a vacsora véget ért, Tóbiás megnyugodva dőlt hátra, és a tészta is elcsendesedett. Tóbiás mosolyogva mondta:
- „Soha nem tudhatod, mikor találkozol egy táncoló tésztával!”
És ez a nap felejthetetlen kalandot hozott Tóbiásnak, aki azóta is minden étkezés előtt táncolt, hátha a tésztái is csatlakoznak hozzá.
Vége
