Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisváros, ahol a nap mindig vidáman sütött, és a gyerekek vidáman játszottak az udvaron. E városban élt egy aranyos kislány, Viki, akinek mindig volt valami új ötlete. Képzeljetek csak el egy szép reggelt, mikor Viki a kertjében játszott, amikor hirtelen valami furcsa dolog történt!
Képzeljétek el, egy vízcsepp pottyant a kerti locsolóból! De nem akármilyen vízcsepp volt ez ám! Ez a vízcsepp a legvirgoncabb és legbolondosabb vízcsepp volt a világon. Éppen úgy nézett ki, mint egy kerek kis bogyó, de a szemei olyan élénkek voltak, mint a napfény, és mindig nevetett.
‘Sziasztok, nevem Cseppó!’ mondta a vízcsepp, miközben ugrált Viki lábai körül. ‘Ma én leszek a legjobb barátod, és együtt felfedezzük a világ csodáit!’
Viki meglepődött, de a szíve gyorsan elkezdett szaladni a boldogságtól. ‘Jó! Mit csináljunk?’ kérdezte izgatottan.
‘Ha már itt vagyunk a kertben, induljunk elsőként a fűszernövényekhez! Én csinálok valami igazán különlegeset!’ mondta Cseppó, és máris egy kis tócsát varázsolt a levegőbe. Ahogy Viki a szemébe nézett, észrevette, hogy a tócsában kis színes pillangók kezdtek táncolni.
‘Te jó ég! Ez fantasztikus!’ kiáltott megdöbbenve Viki. ‘Honnan tudtad ezt?’
Cseppó nevetett, és vízcsepegés közben táncolni kezdett. ‘Hát, én nem csak egy sima vízcsepp vagyok! Én Cseppó, a kíváncsi vízcsepp! A világ bármely csodáját el tudom hozni, ha kéred!’
Viki összeszedte a bátorságát, és azt mondta: ‘Rendben, hozd el nekünk a legszebb virágokat, amiket csak láthattunk!’
Cseppó mosolyogva bólintott, és azonnal nekilátott. Egy nagy lufit fújt, és hirtelen, mint a varázsütésre, színes virágok kezdték el körülölelni őket. Viki nem tudta abbahagyni a nevetést, miközben a virágok között táncoltak.
‘Most már csak egy dolog hiányzik!’ kiáltotta Viki. ‘Szükségünk van egy vidám zenészre, hogy igazi buli legyen!’
Cseppó a nyakába akasztott egy kis nyafogós hangot, és a következő pillanatban megjelent egy kiskacsa, aki kis harangokat és ritmusos dobolást játszott. A zene felcsendült, és a virágok kezdtek pörögni, miközben Viki és Cseppó együtt táncoltak a zöld fűben.
Ekkor a szomszédban lakó Laci, aki mindig szerette a rosszalkodást, kinézett az ablakon, és meglátta a virágokat, a táncot és a kacsa zenét. ‘Ez micsoda buli! Én is csatlakozni akarok!’ mondta magában, és azonnal kiszaladt, hogy részt vegyen az ünneplésben.
Néhány perccel később a kert tele volt gyerekekkel, virágokkal, zenével és boldogsággal. Mindenki nevetett és énekelt, miközben Cseppó pörögve és szivárványszínű vízcseppeket spriccelt a levegőbe. ‘Ez a legjobb nap valaha!’ kiáltotta Viki, és a szíve úgy dagadt, mint egy hatalmas lufi.
Amikor végre elérkezett a nap vége, és a nap lenyugodni készült, Cseppó a kis barátok körében búcsúzott. ‘Köszönöm, hogy velem játszottatok! Emlékezzetek rám, és bármikor, amikor víz érint, gondoljatok a csoda erejére!’
Viki boldogan nézett Cseppóra, és azt mondta: ‘Sosem felejtjük el ezt a csodás napot!’
A vízcsepp kipattant, és eltűnt, de emlékezete örökké megmaradt. Viki tudta, hogy mindig, amikor megmártózik egy pocsolyában vagy simogat egy virágot, Cseppó ott van vele a szívében.
Így Viki és barátai továbbra is élték a napjaikat a kertben, mindig új ötletekkel és sok-sok nevetéssel, mert a csoda mindig ott lapult körülöttük, csak várva, hogy felfedezzék.
Vége
