Zsuzsi, a talpraesett, tízéves kislány, nem is sejtette, hogy az a bizonyos péntek este örökre beírja magát a szíve és a képzelete lapjaira. Zsuzsi szobája tele volt mesés játékokkal, de a legféltettebb kincse Borzi volt, egy öreg, barna mackó, akit még a nagymamájától kapott. Borzi igazi barát volt, a titkok őrzője, a könnypárna, a kalandok csendes résztvevője. Zsuzsi pedig imádta a mackóját, és vele együtt egy különleges, fából készült zenélő dobozt is, melynek tetején egy apró, szív alakú gomb árválkodott. A doboz akkor nyílt ki, ha Borzi egyik, régen elveszett, különleges, apró, csillogó gombját a szív alakú mélyedésbe helyezték. A gomb, melynek helye Borzi hasán volt, nemcsak egy dísz volt, hanem a zenélő doboz kulcsa is. Gomb nélkül a doboz néma maradt, és Zsuzsi egyetlen este sem tudott nélküle elaludni.
De ma este Borzi gombja, melyet Zsuzsi mindig gondosan őrzött, eltűnt. Hiába kereste az ágy alatt, a szőnyegen, a játékkosárban, sehol sem találta. A kis szív alakú mélyedés a zenélő doboz tetején üresen tátongott, és Zsuzsi szomorúan hajtotta álomra a fejét. „Bárcsak megtalálnám Borzi gombját!” – suttogta, mielőtt mély álomba merült volna.
Amikor Zsuzsi legközelebb kinyitotta a szemét, nem a szobáját látta maga körül, hanem valami sokkal varázslatosabbat. Fények táncoltak a falakon, puha, sejtelmes zene szűrődött be valahonnan, és a levegő tele volt édes illatokkal, mintha mézeskalács és friss festék keveredne. Zsuzsi felült, és körülnézett. Egy játékboltban volt! De nem akármilyenben. Ez a bolt éjfélkor életre kelt. A polcokon sorakozó babák pislogtak, a kisautók halkan zümmögtek, és még a plüssállatok is mintha mélyeket sóhajtottak volna.
„Hogy kerültem ide?” – kérdezte Zsuzsi meglepetten. Ekkor pillantotta meg maga mellett Borzit, aki most nem puha plüssállatként, hanem egy apró, élénk tekintetű mackóként ült mellette. „A gombod!” – kiáltotta Zsuzsi, és máris értette. A kívánsága valóra vált. Itt kellett lennie a gombnak, valahol ebben a csodás játékboltban!
„Segítek neked, Zsuzsi!” – ciripelte egy apró, fémes hang. Zsuzsi lepillantott, és egy mini robotot látott, mely épp most mászott elő egy dobozvonat alól. A robot tenyérnyi méretű volt, karcsú, ezüstszínű testtel, és két nagy, kék, világító szemmel. „Én vagyok Csipog, a felderítő robot. Éjfélkor mindenki segít mindenkinek!”
Mielőtt Zsuzsi válaszolhatott volna, egy élénkpiros, fehér pöttyös labda pattogott melléjük, olyan lendülettel, hogy majdnem fellökte Zsuzsit. „Szia! Én vagyok Pöttyös Labda! Én is segítek! Én mindenhova eljutok, és mindent megnézek! Patt-patt!” – mondta vidáman, és máris körbeforgott a tengelye körül.
Zsuzsi elmosolyodott. „Ó, köszönöm nektek! Borzi gombját keresem. Egy apró, csillogó gombot, amivel kinyithatom a zenélő dobozt.”
„Egy gomb?” – kérdezte Csipog, és kék szemei pásztázó fénnyel világították meg a polcokat. „A gombok általában aprók és könnyen elgurulnak. Precíz keresésre lesz szükség.”
„De mi gyorsan is tudunk keresni!” – kiáltotta Pöttyös Labda, és már gurult is a plüssállatok felé. „Talán egy mackó rejtegeti! Vagy egy nyuszi! Vagy egy… egy sárkány!”
Zsuzsi, Borzival a karjában, követte őket. Először a plüssállatok polcait nézték át. Pöttyös Labda a legfelső polcig felpattogott, majd le, körbegurult az összes mackó és nyuszi között, de semmit sem talált. „Csak puha bundák és kedves szemek! Nincs gomb! Patt-patt!”
Csipog eközben a padlót pásztázta, apró lábaival szinte észrevétlenül mozgott a polcok között. „Szenzoraim nem észlelnek fémes vagy csillogó tárgyat ebben a szektorban. Folytassuk a keresést a járművek között!”
A kis csapat átment a kisautók, vonatok és repülők részlegére. Itt a zajosabb volt a hangulat, a játékok motorjai halkan zümmögtek, és a kisautók néha maguktól gurultak egy-egy kört a padlón. Pöttyös Labda lelkesen gurult a versenypályákon, a kisautók között, néha egy-egy kanyarban felborítva egy-egy piros sportkocsit. „Bocsánat! Csak a gombot keresem! Nem látja senki?” – kérdezte a guruló autóktól, akik csak tompa dudálással válaszoltak.
Csipog eközben precízen körbejárta a polcokat, alánézett minden kisautó alá, és még a vonatok kocsijait is ellenőrizte. „Negatív. Nincs gomb a járművek között sem. Túl sok itt a fém és a műanyag, ami zavarja a szenzoraimat.”
Zsuzsi kezdett elkeseredni. „Talán sosem találjuk meg. A bolt olyan nagy, és a gomb olyan pici.”
„Ne add fel, Zsuzsi!” – mondta Borzi, és megsimogatta a kezét. „A legfontosabb, hogy együtt vagyunk, és együtt keressük.”
„Pontosan!” – kiáltotta Pöttyös Labda. „A feladás nem opció! Patt-patt! Nézzük meg a babaházakat! A babák mindig elvesztenek dolgokat!”
A babaházak részlegén elegáns babák ültek apró bútorokon, és mintha épp teapartit rendeztek volna. Zsuzsi óvatosan benézett minden kis szobába, a konyhákba, a hálószobákba. Csipog a babaházak tetején sétált, és apró lézersugárral pásztázta a tetőket, a kéményeket. Pöttyös Labda nem tudott bejutni a házakba, de lelkesen pattogott körülöttük, és a babaházak kertjében, a kis hinták alatt keresgélt.
„Semmi!” – jelentette Csipog. „A babák sem rejtegetnek gombokat. Ez a hely túlságosan rendezett egy elveszett gomb számára.”
Zsuzsi leült egy kis székre, mely egy játékasztalhoz tartozott. „Nem tudom, hol lehet. Annyira szeretném hallani a zenélő doboz dallamát.”
„Gondolkodjunk logikusan!” – mondta Csipog. „Egy gomb könnyen elgurul. Valószínűleg valamilyen résbe, vagy egy kupac apró tárgy közé esett.”
„Igen! Olyasmi, mint a gyöngyök, a fonalak, a ragasztók!” – kiáltotta Pöttyös Labda, aki hirtelen egy ötlettől vezérelve gurult a barkácsolós részleg felé. „Ahol sok a kis biz-basz!”
Zsuzsi felpattant. „Ez az! Ahol a kézműves dolgok vannak! Ott sok gomb is van, talán összekeveredett velük!”
A barkácsolós részleg tele volt színes fonalakkal, gyöngyökkel, ragasztókkal, csillámporral és rengeteg apró gombbal. Zsuzsi szeme elkerekedett. Annyi gomb volt, hogy szinte lehetetlennek tűnt megtalálni Borziét. Különböző méretűek, színűek, anyagúak. Fából, műanyagból, fémből. Kerekek, négyzetesek, csillag alakúak.
„Itt aztán van gomb!” – kiáltotta Pöttyös Labda, és már bele is gurult egy nagy kosárba, mely tele volt vegyes gombokkal. „Patt-patt! Itt biztosan lesz!”
Csipog elindította a legérzékenyebb szenzorait. „Túl sok a zavaró tényező. Kézzel kell keresni. Zsuzsi, Borzi gombja egyedi volt, ugye?”
„Igen!” – mondta Zsuzsi. „Apró volt, és csillogó. Olyan volt, mintha ezer apró csillag lenne benne.”
A három barát nekifogott a kutatásnak. Zsuzsi óvatosan túrta a gombok hegyét, Borzi a vállán ülve figyelt. Pöttyös Labda a kosárban gurult, és minden gombot megmozgatott. Csipog pedig apró, finom karjaival emelgette a gombokat, és a kék fénnyel világító szemeivel vizsgálta őket.
Percek teltek el, melyek óráknak tűntek. Zsuzsi már fáradt volt, a szemei elkápráztak a sok gombtól. „Talán mégsem itt van” – sóhajtott.
„Várj!” – kiáltotta Csipog hirtelen. Apró karjaival egy kupacnyi fonalgombolyag mögé mutatott. „A szenzoraim halvány, de egyedi csillogást észlelnek. Pontosan olyan frekvencián, mint Borzi gombja!”
Zsuzsi odanyúlt, és óvatosan elhúzta a fonalakat. Alatta, egy apró rést találva, megbújva ott hevert Borzi gombja! Apró, csillogó, mintha ezer apró csillag lenne benne, pont ahogy emlékezett rá.
„Megtaláltuk!” – kiáltotta Zsuzsi boldogan, és felemelte a gombot. „Megtaláltuk!”
Pöttyös Labda örömében olyan magasra pattogott, hogy majdnem leverte a polcról a ragasztókat. „Hurrá! Hurrá! Patt-patt!”
„Küldetés teljesítve!” – jelentette Csipog, és kék szemei elégedetten pislogtak.
Zsuzsi Borzi gombjával a kezében sietett vissza a helyre, ahol a zenélő doboz várta. Óvatosan a szív alakú mélyedésbe illesztette a gombot. Egy halk kattanás hallatszott, majd a doboz teteje lassan kinyílt. Egy gyönyörű, lágy dallam csendült fel, mely betöltötte az egész játékboltot. Mintha ezer angyal énekelt volna, vagy a csillagok morajlása hallatszott volna. A dallam édes volt és megnyugtató, és Zsuzsi szíve megtelt boldogsággal.
Ahogy a zene szólt, Zsuzsi körülnézett. A játékok, melyek eddig élénken mozogtak, most lassan megálltak. A babák lehunyták a szemüket, a kisautók elcsendesedtek. A varázslat kezdett elhalványulni. Az éjszaka véget ért. A hajnal első sugarai már beszűrődtek az ablakokon.
„Viszlát, Csipog! Viszlát, Pöttyös Labda!” – suttogta Zsuzsi. „Köszönöm nektek a segítséget!”
Csipog utoljára pislogott egyet kék szemével, Pöttyös Labda pedig utoljára pattant egyet halkan, mielőtt merev játékká vált volna.
Zsuzsi, kezében a csillogó gombbal és Borzival az ölében, édesen elmosolyodott. A dallam még a fülében csengett, amikor érezte, hogy szemei lassan lecsukódnak. Amikor legközelebb felébredt, a saját ágyában feküdt, a napfény már besütött az ablakon. Borzi a párnája mellett ült, és a hasán ott csillogott a gomb. A zenélő doboz pedig ott állt az éjjeliszekrényen, és mintha egy halk dallamfoszlány még mindig szűrődne ki belőle.
Zsuzsi felült, megfogta a dobozt, és megnyomta a gombot. A doboz kinyílt, és a csodálatos dallam ismét betöltötte a szobát. Zsuzsi elmosolyodott. Tudta, hogy ez nem csak egy álom volt. Ez egy igazi kaland volt, mely megtanította neki, hogy a kitartás, a barátság és az együttműködés ereje bármilyen nehézségen átsegít. És hogy a legapróbb segítő is a legnagyobb kincs lehet. Borzi gombja nemcsak a zenélő dobozt nyitotta ki, hanem Zsuzsi szívét is a kalandokra és a barátságra.
