Egyszer volt, hol nem volt, volt egy kislány, akit Anitának hívtak. Anita mindennap izgatottan várta, hogy elérkezzen az iskolakezdés, mert így a barátai újra együtt voltak, és mert az uzsonnáját is hozhatta. Az uzsonnája nem volt ám akármilyen! Egy pici, piros uzsonnásdobozban rejtőztek a legfinomabb falatok: alma, szendvics és néha még egy kis csoki is. De ami igazán különlegessé tette ezt a dobozt, az volt, hogy egy nap hirtelen életre kelt!
Egy szép reggeli órán, amikor Anita elindult az iskolába, a szélfútta fák között felsejlett a doboz varázslatos titka. Ahogy Anita elérte a suli kapuját, a doboz hirtelen kipattant, és ugrálni kezdett!
– Hééé! – kiáltotta Anita, miközben megdörzsölte a szemét, hogy biztosan jól lát. – Te mit csinálsz?
Az uzsonnásdoboz felugrott, és úgy nézett ki, mintha táncolna a levegőben. A tetője kinyílt, és egy apró, vidám hang szólalt meg belőle.
– Én vagyok Zizi, az ugrándozó uzsonnásdoboz! – mondta annyira lelkesen, hogy még a szendvicsek is könnyezni kezdtek a nevetéstől.
– Most mit fogsz csinálni? – kérdezte Anita izgatottan.
– Táncolni fogok, és megmutatom, hogyan lehet élvezetessé tenni az uzsonnát! – felelte Zizi, és már kezdett is ugrálni a fűben, körbe-körbe pörögve.
Anita nevetett, és csatlakozott a dobozhoz. Hamarosan az egész udvaron táncoltak, a gyerekek megálltak és ámultak. Mindenki kíváncsi lett, hogy mi történik.
– Hozzátok el a saját uzsonnásdobozaitokat! – kiáltotta Zizi vidáman. – Aki táncolni mer, az mind igazi uzsonnás hőssé válhat!
A gyerekek, mint a kis méhek, beléptek a buliba. Az uzsonnásdobozok mind elkezdtek ugrálni, pörögni és bukfencezni. A sajtok énekeltek, a gyümölcsök pedig csillogtak a napfényben. Még a szendvicsek is táncra perdültek, és szendvicstanárból vadonatúj „szendvicedance” mesterek váltak!
Így kerekedett felül a suli udvara egy hatalmas uzsonnaszórakozásává. Az összes gyerek spagettiként táncolta a „Zizi-Keringő”-t, és senki sem akarta, hogy véget érjen a buli. Még a tanárok is kikukkantottak az ablakból, és szélesen mosolyogtak, miközben a dobozok ugráltak.
Végül, ahogy a nap lement, Zizi megtorpant, és kiáltotta:
– Most pedig jöjjön a vizsgálati uzsonna! Segítsetek megőrizni az egészséget, és csak annyit egyetek, amennyit el tudtok ugrálni!
A gyerekek jókedvűen falatoztak a tánc után, és mindenki egyetértett, hogy a legjobb uzsonna az, amely örömet hoz, és némi ugrálás is érkezik vele.
Mivel a nap végén Anita és a barátai nemcsak jóllaktak, hanem hatalmas mosollyal az arcukon tértek haza, Zizi pedig szépen becsukta magát. De tudta, hogy másnap újra készen áll az ugráló ünneplésre, mert a világ legjobb uzsonnásdobozának lenni igazi kaland!
A mese tanulsága? Soha ne felejtsd el, hogy az étkezések is lehetnek szórakoztatóak, és egy kis kreativitás mindig jót tesz!
Így éltek boldogan, amíg el nem fogyott az uzsonna!
