Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit Ferinek hívtak. Feri aktívan élte mindennapjait, és a legnagyobb örömére mindig felfedezett valami újat a világban. Egy nap, amikor az óvoda előtt várt a barátaira, észrevett valamit csillogni a fűben. Kíváncsian lehajolt, majd a kezébe vette a furcsa tárgyat.
„Hűha! Mi ez?” – mondta magának, miközben alaposan megnézte a csillogó fésűt. Nem volt olyan, mint a szokásos fésűk, amiket a mamája használt. Ez a fésű olyan színű volt, mint a szivárvány, és a fogaiban apró, csillogó csillagok pihentek.
Feri nem tudta megállni, hogy ne próbálja ki. Ahogy a hajára tette a fésűt, hirtelen furcsa dolog történt! A fésű vidáman elkezdett énekelni:
„Fésülkedsz velem, jó barátom,
és a hajad táncol, mint egy álom!
Egy kicsit balra, egy kicsit jobbra,
majd aztán utána forogj, ha akarod!“
Feri csak nevetett. „Ez nagyon vicces!” – kiáltotta, és elkezdte fésülni a haját. A hajacskája pillanatok alatt olyan csodás frizurát kapott, hogy még a tükör is megdöbbent.
A fésű azonban nem állt meg! Minden egyes fésülködésnél újabb és újabb furcsaságokat csinált. Hamarosan Feri haja olyan kacifántos lett, mint a sokszínű spagetti. A barátai, akik körülötte játszottak, egyből észrevették a különös fésűt.
„Feri! Mit csináltál a hajaddal?” – kérdezte Anna, a legjobb barátja. „Tűzoltóságra készülsz?” Szilvi, a másik barátja, a kezét a szájára tette, hogy elfojtsa a kacagását, de csak nem tudta magát visszatartani.
Feri elmosolyodott, és bemutatta nekik a csodás fésűt. „Nézzétek! Ez itt mindenki haját megbolondítja!” – mondta, és az összes barátja sorra próbálkozott.
Amikor Márk a fésűhöz került, a haja hirtelen elkezdett piros, kék és zöld színekben pompázni, mint egy akvárium. A gyerekek csak nevettek, és senki sem akarta abbahagyni a fésülködést.
De a fésű varázslata nem végződött itt. A fésülés következtében a barátok haja egyre viccesebbé vált. Anna haja hatalmas, tüskékkel teli gombócot formázott, ami olyan volt, mint egy héliumos lufi. Szilvi fényei pedig olyan ragyogóak lettek, hogy egy estére biztosan el tudta volna világítani a várost!
Ahogy elment a nap, a gyerekek megfogadták, hogy a furcsa fésűvel még sok móka vár rájuk a következő kaland során. De a nap végén Feri visszatette a fésűt a fűbe, és megértette, hogy a legjobb frizura néha nem a legfontosabb, hanem az, hogy együtt nevessünk a barátainkkal, és a vidámságot megosszuk.
Így hát Ferinek és a barátainak egy igazi felejthetetlen napja volt, tele nevetéssel, varázslattal és fura frizurákkal. A furcsa fésű pedig ott maradt a fűben, készen arra, hogy egy újabb kis felfedezőt szórakoztasson.
Így teltek a napok, mígnem a fésű végül egy új barátot talált, aki talán ugyanúgy nevettetni fogja a világot, mint addig tette.
Vége
