Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisváros, ahol mindenki ismerte egymást. A városka szívében állt egy színes piac, tele illatos gyümölcsökkel, friss zöldségekkel és a legjobb harapnivalókkal. A napfény mindig ragyogott, és a gyerekek nevetése betöltötte a levegőt. A város legnépszerűbb helye azonban nem más volt, mint a piacon található fagyizó, ahol a gyerekek minden délután összegyűltek, hogy fagyit kanalazzanak.
Egy forró nyári napon, amikor a nap olyan magasra kúszott, hogy még a legbátrabb virágok is elbújtak, a piacon megrendezésre került a hagyományos kalapfesztivál. Népes tömeg gyűlt össze, hogy megcsodálja a különleges kalapokat. Volt itt mindenféle kalap: virágos, csillogó, rikító vagy éppen olyan hatalmas, hogy még a macska is elbújhatott alatta!
A fesztivál főszereplője azonban nem más volt, mint Miki, a mesteri kalapszerelő. Miki híres volt szinte mindenkinek a környéken, hiszen mindenki tudta, hogy a legjobb kalapok az ő varázslatos boltjából kerülnek ki. Ezen a napon Miki bemutatta legújabb kreálmányát: egy hatalmas, színes szalmakalapot, amit imádni fognak a gyerekek!
De ahogy Miki a színpadra lépett, a kalap elkezdett furcsa dolgokat csinálni. Először is, halk susogás hallatszott, majd hirtelen felugrott a fejéről, és elkezdett száguldani a piacon! A nézők döbbenten nézték, ahogy a szalmakalap vidáman pörög az asztal körül, majd elindult a fagyizó felé.
„Neee! Nem szökhetsz meg!” kiáltotta Miki, de a kalap csak röhögött, mintha egy kisgyerek lett volna, akinek éppen jó ötlete támadt. A gyerekek utánafutottak, nevetve kiabálták: „Kövesd a kalapot!”
A szalmakalap felkaptatott egy hűsítő gyümölcsökkel teli asztalra, ahol egy nagy tál eperfagyi várakozott. A kalap megállt, és mintha hirtelen megöntözte volna egy varázsital, elkezdett táncolni! Pörögött, forogott, és a gyerekek körben táncoltak vele, nevetve és tapsolva.
Néhány vágott uborka meg egy nagy adag tejszínhab becsapódott a fagyizó mögül, és a szalmakalap ezeket a gonosz kis zöldségeket is elkapta! A gyerekek csak nevetve nézték, ahogy a kalap mindent felszívott, ami a közelében volt. Ez volt a legszórakoztatóbb látvány, amit valaha is láttak!
Végül Miki megelégelte a játékot, és előhúzta a titkos fegyverét: egy hatalmas, piros szívószálat. „Egy kis csavar és máris vissza fog jönni!” kiáltotta. A kalap, mintha csak észrevette volna, hogy tényleg a szívószál a megoldás, megállt, visszafordult, és egy lendülettel visszaszállt Miki fejére.
A gyerekek ujjongtak, Miki pedig jobban örült, mint valaha, hogy a kalap visszatért. „Most már tudom, hogy mit keres a kalap összes barátja egy fagyizóban: jókedvet és sok-sok fagyit!”
A nap végére a gyerekek megtanulták, hogy néha a legszokatlanabb kalapok hozhatják a legnagyobb vidámságot. A szalmakalap pedig, elárulhatta titkos vágyát: mindig is egy igazi mulatságot akart csinálni!
Ezért a kisvárosban nap mint nap emlegették a szökevény szalmakalapot, amely sosem felejti el, hogy a legjobb kalapokhoz mindig egy kis móka és nevetés kell!
Így ért véget a kalapfesztivál, de a kalap és Miki barátsága sosem ért véget. Mindenki, aki a piacon járt, emlékezett arra a napra, amikor a szalmakalap megmutatta, hogy bármi lehetséges, ha van egy kis képzelet és bátorság!
Vége
